Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 5. szám - Füzi László: Elakadások: 3. rész

Mondhatná azt is, fogékonyak voltak mindarra, ami később megtörtént velük.

Idézi Buda Ferenc írását: „»Képzeletemre bízzál édes munkát«? Az bizony, az kellene, mert a játék is immár megtelik epével, lúggal, és üvölthetsz érte, akár afias farkas, feltátott torokkal, a méz aranyló gömböcskéi madzagról csöpögnek. Mindegy? Nem mindegy? Semmi sem mindegy: mint ahogy az sem mindegy, hogy a költő hátasa a szérű szemétjén tengődő táltoscsikó-e, avagy aranyat prüsszentő szamár. Hagyjuk azonban a moralizálást, hölgyeim és uraim. Ahelyett kérjük meg inkább gondolatban az itt jelenvaló Költőt, kívánjon nekünk több szerencsét, tisztább levegőt, nyílt arcú ellenséget. "*

Nagy hatást gyakoroltak rá ezek a sorok, legalább akkorát, mint Nagy László emlékezetes sora az Ady Endre ostorára történő utalással. A nyílt arcú ellenséggel kapcsolatos kitételt gyakran idézte, hogy a besúgások és megfigyelések világában a közvetlen és a közvetett ráhatás közötti különbséget akkor már igencsak érzékelte.

*Buda Ferenc László műhelye című írásának sorait a költő 1955 és 2005 közötti verseit tartalmazó kötetből idézte: Buda Ferenc: Mi híja még, Versek 1955-2005, Holnap Kiadó, 2006, 138-139.

3.

Igen, a feszültségek, erről is írnia kell.

Érzi, hogy nehéz oldalakon kell átjutnia, arról kell írnia, ami egész eddigi életét végigkísérte, de amiről nem alakított ki önmagában sem átgondolt képet.

Azt gondolja, életét azért kísérték és kísérik feszültségek, mert mindig olyan szerepeket, feladatokat vállalt, amelyeket nem tudott belső vívódások, küzdelmek nélkül betölteni, végigvinni.

Lehet, hogy az alkata nem engedte, hogy vállalásai közepette felengedjen.

Lehet, hogy életét egészen más körülmények között is feszültségekkel együtt élve élte volna meg.

Lehet, hogy a huszadik század második felében, a huszonegyedik századba való átmenetben, ennek az időszaknak az évtizedeiben, Magyarország változásai - átalakulásai - mozgásai közepette nem is lehetett feszültségek nélkül élni.

Lehet, hogy az állandó változások, mozgások hívták elő benne a feszültségeket, görcsöket, bár azt mondják, hogy a feszültségek közepette élő ember számára a mozdulatlanság elviselése jelenti a legnehezebb feladatot.

Van, amikor az ember távlatokat lát maga előtt, s érzi az életét körülfolyó világ összefüggéseit, s van, amikor belezuhan a körülményeibe, jobb esetben a munkájába, s nem látja sem a távlatokat, sem önmagát kívülről, csak dolgozik, s megpróbálja átrágni magát a tennivalóin.

Van, amikor az ember érzi, hogy részese egy történéssornak, s van, amikor azt érzi, hogy kívül rekedt a történéseken.

Van, amikor történések sincsenek, legalábbis olyanok, amelyekre oda kellene figyelnie.

Van, amikor valóban fontos társadalmi mozgások, események takarják el a korábbi történéseket, s van, amikor éppenséggel a napi történések válnak érdektelenné.

24