Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 5. szám - Füzi László: Elakadások: 3. rész
Fűzi László Elakadások III. rész 1. Mindenekelőtt azonban barátságokat, társtalálásokat jelentett számomra az irodalom világába való „bekerülésem". Azért használom az idézőjelet, mert minden hasonló jellegű kijelentést hamisnak tartok, s az otthonról hozott (otthonról hozott, alkati vagy társadalmi) idegenségérzetemmel igyekeztem is őrizni az önállóságomat, a barátságok azonban nem kerültek el. Korábban sem és most sem. Nehezen beszélek minderről, mázsás súlyokkal kell küzdenem, amikor ezekről írok, mintha kirántanának belőlem valamit, ami eddig csak az enyém volt, s most sem akarom, hogy a másé legyen az, ami eddig az enyém volt. Ezért írtam és írok Ágiról is nehezen, s ezért írtam csak pár sort a gyerekről. Az otthoni világ már más volt, annak a világnak az értékeit, meghatározottságait, mire írni kezdtem róla, már elrendeztem magamban. Azt a világot, amelyikbe az otthoni után kerültem, most próbálom megérteni. Mintha felszínre dobnék valamit, amit ugyanúgy nem akartam megmutatni, ahogy a régi világomnak a személyes vonatkozásait sem akartam megmutatni. 2. Ahogyan abból az időből másokat lát, úgy látja akkori önmagukat is. Nemcsak fiatalabbak voltak akkor, s nemcsak erősebbek voltak, hanem kiegyensúlyozottabbak és derűsebbek is, mint ma. Akkor mintha még csak fizikai erőpróbáknak lettek volna kitéve, s nem lelkieknek, ma már minden velük kapcsolatos történést értelmezniük kell, fel kell dolgozniuk, úgy tűnik, ellenállóképességük is csökkent az elmúlt évtizedek alatt. Mindezt azért tartja furcsának, mert már fiatalon is érezték a hatalomnak az ember belső világára is ránövő hatását. Még Egerben éltek, de már készülődtek Kecskemétre, amikor megkapták a kecskeméti művelődési központ meghívóját a Nagy László rajzaiból rendezett kiállítására. A meghívón Buda Ferenc Nagy Lászlóval kapcsolatos írásából szerepelt pár mondat, értették az utalásait, s már korábbról is tudták, hogy a huszadik század megemelte az ember belső világát, fontos küzdelmek zajlottak ott. 23