Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 5. szám - Győri László: Időrészlet; A régi ház; Eltűnt; Ulti

nem is volt nagyobb öröme annál, mint ha díjat nyert hosszú távon a kékkovácsolt 256-ossal. - Tubikám! - duruzsolta, s a galamb nyakába furakodott az arcával. Fényképet készíttetett, amelyen ő és a 256-os - a legendás 256-os! - mosolyog, mert valószínűleg a tubikám is mosolyog a képen. Egyenként a többiről is, amelyek mind-mind díjat nyertek valamelyik távon a dél-alföldi szekcióban. Ha versenynap virradt ránk, apámmal nem lehetett bírni. A dolog úgy zajlott, hogy egy vagy két nappal előtte, attól függően, milyen messzire vitték a galambokat, csak a Dunántúlra vagy Csehszlovákiába, vagy a Német Demokratikus Köztársaságba, apám egy kis, zöldre festett, félig-meddig saját maga által eszkábált kiskocsival elhúzta őket egy ketrecben a szövetség székházába, autóra igazgatták őket, a sofőr elindult, és a megadott időpontban, percre, sőt másodpercre pontosan, az illetékes város határában ketrecről ketrecre rohanva kicsapta a dróthálós ajtókat, a kék, a vörös, a tarka szárnyak pedig tülekedve kiröppentek rajtuk, és el is tűntek rögvest a magasban. Összegyűltek az égen, köröztek néhányat, és nekivágtak egyenesen abba az irányba, ahol a fészek, a fióka várta őket. Az ég sokáig üres volt, nem csoda, az otthoni fogságra ítélteket apám könyörtelenül bezárta a padlás rekeszeibe, odabent turbékoltak, fuvalkodtak a selejtes maradékok, vagy a jövendő bajnokai. Érkeztek a versenytársak, illetve - ahogy anyám évődőleg emlegette őket - a galambpajtások, fontolgatták a megérkezés várható időpontját: - Tegnap reggel hatkor eresztette ki őket Jani, innen az ötszáz kilométer, ha jó idő van, márpedig a meteorológiai jelentések szerint állítólag szép száraz, szélcsendes idő uralkodik arra (így mondták: uralkodik!), akkor úgy ma délelőtt tíz óra tájban kellene az elsőknek megérkezniük. - Apám az udvaron ült egy kisszéken, a nyakát ide-oda tekergette az ég felé, mint aki nem tudja, melyik égtáj felől csapnak le az elsők. Rejtélyes módon sohasem arról írták le a vonalat, amerről illett volna, ha nyugatra vitték őket, keletről, északról zuhantak le, ha északra, északról, délről, amit még az is cifrázott, hogy az egyik galamb így gondolta, a másik meg úgy, bár mindegyikben ugyanaz az ösztön működött, csakhogy a felhők hol összeálltak, hol szétestek, arrébb mozdultak, elsötétedtek, igen, valószínűleg a felhőtérkép befolyásolta a tető megközelítésének az irányát. A nyaka megfeszült, elzsibbadt, elmerevedett, káprázatokat látott, egyszer azonban a káp- rázat mégis testet öltött: leszállt a cserépre az első jövevény. Óvatosan, csöndes mozdulatokkal fölemelkedett, közben igyekezett megigézni, hogy induljon már el a bejárat felé, lábujjhegyen a padlásra settenkedett, felhúzta az ajtót, a galamb betipegett, apám, huss, elkapta, felfordította, letépte lábáról a gumigyűrűt, behajította a versenyóra rekeszébe, elfordított rajta egy gombot, csattintott egyet rajta, és máris, amennyire csak kitelt tőle, dobogva rohant az udvarra. Újabb galambpajtás érkezett, hozta a hírt, neki már öt galambja van, feltűnt Kollár, neki már tíz galambja van, Kovács elszontyolodott arccal hallgatta őket, még egy galambja sem szállt le a fészekre, valamit elrontott, nem volt jó a válogatás, már csakugyan nem tudja, mit tegyen. Apám a csöndes beszélgetés kellős közepében kiáltott egy nagyot: - Hé! Maradjatok! - Kiáltott egy nagyot, és lihegett ismét a padlás felé. Ezen a napon csalódott a 256-osban, úgy fest, kiesik a százalékból. Még egy-egy elcsüggedt galambpajtás fel-felbukkant, a cécó azonban már véget ért: azok a galambok, amelyek ezután tévednek haza, már túl vannak azon a százalékon,

10