Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 4. szám - A. Sajti Enikő: "A nemzeti lelkiismeret őrállója": Cseres Tibor: Hideg napok és a „ még hidegebb napok”

kor Horthy 1943 októberében elrendelte a razzia főbűnöseinek felelősségre vonását.4 Ekkor azonban úgy vélte, „ennyi tájékozottság" nem elegendő, hogy írásba kezdjen. Valamikor az ötvenes évek közepén aztán felkereste azokat az enyhébb büntetést kapott tiszteket, akik ekkorra már kiszabadultak, s kifaggatta őket, hogyan ítélik meg saját szerepüket a razziában. „Valamennyien bűntelennek érezték magukat, akkori helyzetükben nem tehettek mást, mint amit tettek. Közülük választottam ki a Hideg napok négy börtönbéli személyét"5 - olvashatjuk írásában. De hogy pontosan kiket választott ki, nem mondja meg. S bár e beszélgetések révén, mint írja, sok „áttételes tapasztalatra" tett szert, ezzel azonban nem elégedett meg, hanem levéltári kutatásokat is végzett. Ismerte a kétségkívül legautentikusabb forrást, tanulmányozta a Babos József hadbíró ezredes által 1943-ban a razziáról készített 30 oldalas összefoglalóját, amelyet Babos egy általa készített, háromezer oldalas vizsgálati anyag alapján6 7 Szombathelyi Ferenc számára készített. így kezdett hozzá az ötvenes évek végén a könyv írásának. Idézett kéziratában olvashatjuk: „Állításaimban sehol nem terjeszkedtem túl Babos ezredes vádiratán. Minthogy nem volt okom kétségbe vonni az ő nyomozatának tárgyszerű hitelét. "1

A román kiadás8 elé írt előszavában, amelynek Levél Bukarestbe című kézirata rendelkezésünkre áll, írói szándékát már egyetemes keretek között fogalmazza meg: „Amit én regényemben mondani és kifejezni akarok, azt minden nép, minden hatalom és minden kor fegyvereseinek szántam: úgy ontsanak vért, mintha mindjárt másnap, csatavesztesekként az egész emberiség ítélőszéke előtt kellene felelniők testvérgyilkos cselekedeteikért.

Népem, a magyar nép a történelem újkori szakaszában csupa elvesztett háború részese volt, ez talán megmagyarázza, hogy igazságérzetünk fejlettebb, mint az olyan népek fiainak, akik csatavesztések szenvedésin által egyszer, másszor győzelmeknek is örvendhettek. (...) Miért mégis, hogy regényem témájául mégis olyan eseményt választottam, amely minden részletdicsőségtől megfosztja azokat a férfiakat, akik benne részt vettek? Miért, hogy éppen azt a történelmileg meghatározott, s a történelmi időben három naptári nappal körülhatárolt eseménycsoportot választottam könyvem tárgyául, amely az újkori magyar történelem legbecstelenebb bűnök, a magyar nép nevében elkövetett leghitványabb cselekedetek három napja volt?

4 A perre lásd A. Sajti Enikő-Markó György: Ismeretlen dokumentum az 1942. januári délvidéki razzia résztvevőinek peréről (1943. december 14. - 1944. január 14.). Hadtörténelmi Közlemények, 1985. 2. sz. 426-456. Markó György: Az 1942-es „újvidéki" razziával kapcsolatban újonnan előkerült dokumentumok forrásértékéről. Hadtörténelmi Közlemények, 2012.1. sz. 175-190.

5 Cseres Tibor: „Növeli, ki elfódi a bajt !" 5. o. Cseres Tibor hagyatéka. PIM Kézirattár, Gy. n. sz.: 2003/46.

6 Ezt a több ezer oldalas anyagot sajnos még nem sikerült a történészeknek megtalálni. Babost a vezérkar főnöke 1943 áprilisában bízta meg a vizsgálat lefolytatásával, amelynek hatására Szombathelyi július 10-én elrendelte a razziában részt vevő tisztek ellen az ügyészi nyomozói eljárást, majd Horthy október 11-én elrendelte a bűnösök bíróság elé állítását, december 14-én pedig megkezdődött a per. Mint ismeretes, a vádlott katonatisztek, Feketehalmy-Czeydner Ferenc, Grassy József és Zöldi Márton megszöktek az ítélethozatal előtt. 1945-ben a magyar kormány a főbűnösöket, Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábomokot, Grassy József vezérőrnagyot, Gaál Lajos csendőr alezredest, Zöldi Márton csendőr századost és magát Szombathelyi Ferencet is, akit itthon a népbíróság már elítélt, kiadta Jugoszláviának. 1946. október 30-án valamennyiüket halálra ítélték. Magyarországon még a hetvenes években is voltak perek az újvidéki razziában részt vevő csendőrök ellen.

7 Cseres Tibor: „Növeli, ki elfódi a bajt!" 4. o. PIM Kézirattár, Gy. n. sz.: 2003/46.

8 A román kiadás 1967-ben látott napvilágot Bukarestben, Zile geroase címmel, és Cseres ragaszkodott hozzá, hogy külön előszót írjon hozzá.

99