Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 4. szám - Bogdán László: Vaszilij Bogdanov: A színtelenség fövenyén: vers
lábam sem fájhat többé, nincsen lábam, infarktust sem kaphatok, májcirrózist, se szívem, se májam, felhőkarcolók között suhanva hallucinálok, lányok többé már nem húznak magukra, de autók se üthetnek el, vonatok, repülőkről se dobhatnak le többé! 5 Csörögve tolvaj szarkák jönnek értem, de csőrük megragadni nem tud többé, ha akarok, suhanhatok velük fáról fára, leszállhatok a fűre, vízre, ha úri kedvem úgy kívánja, nádirigókkal írni verseket. Részt vehetek a tolvajlásaikban, megleshetem a függöny résein, a vetkőző, gyönyörű lányokat. A tükörben megfeszül a testük, amint lehull a fodros alsószoknya, s szétvetett lábbal egy lavór fölött mosdanak. Sőt! Én lehetnék a szappan, érin tgethetném szeméremajkaik, minden lehetnék, boldogan halok, azaz boldogan halnék, ha még élnék? Vagyok, vagy nem vagyok? Ez itt a kérdés? Amilyen frappáns, olyan felesleges. Mért is kellene test egy boldog árnynak, ha fénysugárként libbenhet tova? *A bizarr versciklus - ahol láthatólag dönt, a test földi vonulásának kényszerű befejeződése után, a porhüvelyét odahagyó lélek, az őt annyira izgató anima, fénysugárrá változva libben tova, egy másik világba - 1982 augusztusában íródott, augusztus végén mexikói utazásomból megtérve már ott várt az íróasztalomon, s keveset mondok, ha bevallom, hogy eszméletlenül meghökkentett. Elsősorban eltűnt az elmúlt hónapok, évek verseire oly jellemző személyes hang, ez a versciklus frivolan személytelen volt, ironikusan távolságtartó, kezelte a témáját, forgatta, mint egy kaleidoszkópot, így a nyitókép, bolyongás a színte- lenség fövenyén, több változatban is feltűnik, állandóan változtatva alakját ég belénk. Ami az ajánlást illeti, említettem már, hogy a nyolcvanas évek elején verseket fordíthatott magyar költőktől egy antológiába, így ismerkedett meg Kálnoky László groteszk verseivel is, aki „A színtelenség fövenyén" című, általa lefordított versében, többek között ezeket írja: 75
