Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 4. szám - Füzi László: Elakadások: 2. rész
változásait kell látnunk, mondja, még azt sem, hogy a politikai elemzők naponta fogalmazzák meg éppen aktuális véleményüket, ily módon azt követhetetlenné, s sok vonatkozásban fölöslegessé is teszik, hanem inkább azt, hogy az elemzés Sándor Ivánnál sosem cél, hanem eszköz volt, s az ma is. Ezeknek a törekvéseknek a révén vált a korjelenségek átvilágítójává, aki az újabb társadalmi jelenségeket történelmi összefüggésekbe illeszti. Sándor Ivánnak a nyolcvanas években írott, a magyar történelemmel foglalkozó nagyesszéi számára szintén az adott helyzet értelmezéséhez nyújtottak segítséget. Az írások a század nagy traumáinak (milyen egyszerű ez a kifejezés ahhoz képest, amit az adott helyzetekbe került ember megélt), a Don-kanyarnak, az Auschwitz-jelenségnek, a Gulagnak, s 1956-nak az elemzést adják. Jelképes A föld alá vitt tények üzenete című írás zárása: „Annak, aki még a század végén is merne diófát ültetni, ilyen földet kell fölásnia. Ezt a ténytemetőt kell kiforgatnia. De aki eljut odáig, hogy marad benne elszánás az ilyen vállalkozásra, annak új lehetőségeket kell feszegetnie, amelyek túlvannak az emberek, a nemzetek közötti mai kapcsolatokon, a társadalmak kialakult formáin. Az ilyen lehetőségek megsejtéséhez pedig túl kell lépnie az embernek szellemi, erkölcsi és vállalkozó képességeinek azokon a határain, ameddig eljutott. "* Szabadsága a helyzetértelmezések újabb és újabb darabjainak vállalásában mutatkozik meg. A történelmet a mindenkori jelen szempontjából, az eddigiekből következően mondhatnánk úgy is, hogy az egymásra következő léthelyzetekből vizsgálja, a mindenkori lét egyéni és közösségi összefüggéseit is megmutatja, de az adott történelemdarabról, s magáról a történelemről is fontos megállapításokat tesz. Ugyanakkor érződik, hogy szépíró és színházi szakember áll az írások mögött, képeket állít elénk, jeleneteket teremt, hirtelen és gyors vágásokkal dolgozik. (írásait a magyar esszé nagy alakjainak, így például Németh Lászlónak és Cs. Szabó Lászlónak az írásaitól - a nézőpontok meghatározó kapcsolódása mellett a szükségszerű különbözőségeken túl - éppen ezek a vonások különböztetik meg.) A nagy sorsfordulókkal foglalkozó elemzéseinek összegzését így adja meg: „Nemrégiben megkérdezték tőlem, hogy mi volt a 20. századi magyar történelem leginkább meghatározó eseménye: az első világháború és Trianon?, a második világháború és a Don-kanyar?, a Szálasi-korszak, a holokauszt?, az ötvenhatos forradalom?, a rendszerváltás? Szerintem az, mondtam, hogy a politikai elit, a társadalom egyikből sem tudta levonni az érvényes tanulságot."** *In: Sándor Iván: A történelem gépangyala, Válogatott esszék, L'Harmattan, 2013, 37-38. ** Sándor Iván: Nem november 4-én bukott el a forradalom, uo.: 95. 20. Ma azt mondja, már Kecskemétre kerülésekor felmérte a rá váró veszélyeket, az a szellemi világ, amelyikbe belekerül, könnyen magával ránthatja, napról napra viheti magával, s így a munkájától, a maga szellemi érdeklődését követő munkájától is eltávolíthatja. Amikor Egerbe került, akkor is érezte ezt a veszélyt, tanárként még jobban kellett éreznie, hiszen a tanítás, ezt megtapasztalta, az egyik legnehezebb, leg41
