Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 1. szám - Péter Márta: talvisota / téli háború: vers

számít, a vakációnak végét várják

Jugoszláviában Marburg (Maribor) közelében futottunk el, ahol édesapánk sebesülten feküdt egy kórházban. Laibachban (Ljubljana) állottunk még meg. Olaszországban első nagyobb állomásunk Mestre, Velencének az állomása. Azután futunk tovább - Padova, Vicenza, Verona, végig a Pó folyónak egész völgyén. Mindenütt mintaszerűen megművelt földek, mezsgyéken fasorok, mint egy óriási kert az egész. Minden talpalatnyi föld kihasználva, még a vasúti töltés két oldalán is kettős fasorok vannak. 6-8-10 éves fák, Mussolini keze munkája az önellátás felé törekvő Olaszországban. Következő állomás Brescia, mely Haynaunak, a magyar szabadságharc véreskezű hóhérának adta a szomorú előnevet az olasz szabadságharc leverésekor. „Bresciai hiéna" volt a neve.

apám apja 3 évet húzott le standszolgálatban, majd a szerb okkupációkor 1 évet, az első világháborúban a szerb, orosz, olasz és román frontokon újabb négy évet, mint közkatona, összesen nyolcat tehát és látta, hogy a tiszteknek mennyivel könnyebb, jobb dolguk van.

(vajon mussolinire is gondolt?)

Óriási pályaudvarra érünk. Negyedórája futunk már, és mindenfelé csak vonat és vonat. Milánó ez, melynek pályaudvara a világ legnagyobbjai közé tartozik. Tizenkétszeres vonal fut be az óriási főcsarnokba, melyhez még jobbról-balról két mellékcsarnok csatlakozik, méreteik külön is akkorák, mint a keletiéi. A csarnok méretei eltűnnek a ködös távlatokban. A főcsarnokot az oldalcsarnokoktól füstbevesző óriási vastraverzek hosszú sora választja el.

a nagyság mindig hatott lenyűgözte, s valahogy a lelkét űzte onnan, ahol volt (később tudtam, kicsinységünk oka közelségünk volt), de a távoli akár hatalmas is lehet, megnöveszt embert, elnöveszt sorsától gyökerektől, 'mik érdesen nem engednek, teszi lábát, menetben tolja az idő, és kopik a talp halad földön, minden-senki földjén - hová vezet és

26