Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 4. szám - Füzi László: Elakadások: 2. rész
A maga életében sem érezte eddig mindezt annyira, mint éppen most, ez a most tágabb időszakot jelöl, kezdetét mondjuk onnét, vagy majdnem onnét számítja, ahonnét számára a korábbinál szélesebb rálátás nyílott a világra. Ismétli önmagát, az idő átformálja a világot, ő pedig a változásokban azt érzékeli, hogy mindaz, ami korábban a maga számára érték volt, s többé-kevésbé abban is biztos volt, hogy ezeket az értékeket a társadalom is értéknek gondolta, most, ismétli, tágabb időszakot ért ezen a kifejezésen, fölöslegessé vált, a világ kivetette magából. Annak a vágya, reménye, hogy megérthetik a világot, hozzászólhatnak mindahhoz, ami a világban történik, vagy akár változtathatnak is a világon, végérvényesen eltűnt. 1. Ezerkilencszáznyolcvannégyben Ágival és Ági édesapjával elmentek Erdélybe, lányaik Pécsen maradtak Ági édesanyjával. Ez volt, s máig is ez a legalaposabban megtervezett és leghosszabb erdélyi útjuk. Pécsről indultak, Nagylaknál mentek át a határon, Aradon álltak meg, majd Nagyenyeden, Brassóban, aztán Háromszék következett, Kovásznán már nem voltak ott Szurkos Istvánék, akkor már Svédországban éltek, Sepsiszentgyörgyön Jakabos Ödön feleségével találkoztak, ő „adta át" őket Ödön testvéreinek Csíkszeredában. A Gyimesekbe nem mentek ki, északnak mentek, Gyergyóba, onnét a Békás-szoroshoz, aztán visszafordultak, s Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon keresztül tértek vissza előbb Kecskemétre, majd Pécsre. Olyan volt ez az út, mint az egyetemen a szemináriumok és az előadások után a szigorlatra való készülés, a sok részlet után az egészet látták. Nem, nem látták az egészet, de mégis sokat láttak Erdélyből, a korábbiaknál jóval átfogóbb képük alakult ki róla. Benne még ekkor is mitizált kép élt az erdélyi világról, ez a kép, az irodalom, a történelem és a néprajz alapján alakult ki benne, s lassan, évtizedek alatt telítődik majd valóságos elemekkel. Ez már a „hidegháború" időszaka volt, a magyar-román viszony végzetesen elromlott, az erdélyi (romániai) magyarság helyzete elviselhetetlenné vált, a nemzetiségi megalázásról beszélt minden, miközben a boltok üresen álltak. A falvakban nem égtek az utcai lámpák, esténként rettenetes sötétség volt, erre is emlékszik. S arra is, hogy akkor már végképpen nem lehetett ismerősöknél, vendéglátóknál aludni, a félelem ráült egész Erdélyre. Előző esti olvasmányát idézi fel. A Székelyföld című lapnak Borsodi L. László készített interjút Eigel Ernő matematikatanárral, aki az említett időszakról így beszélt: „Iskolánkra és személyes életünkre egyaránt rohamosan nehezedő szomorú négy-öt év volt ez. Mindenfajta elszigeteltségünk miatt számunkra nem lehetett belátható, hogy a saját végső csődjét már megvillanni látó, de a teljhatalmának megtartásához görcsösen ragaszkodó, az összeomlását bármely áron elkerülni akaró önkényuralmi rendszer elkeseredett utóvédharcának periódusát éljük, annak minden következményével. A diktátor a nacionalizmus kiélezésében látta az ország elszegényített, kiéheztetett és ezért elkeseredett tömegei figyelmének elterelését. Ebben a periódusban jutottunk el 27
