Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 4. szám - Buda Ferenc: A világ folytatása: Az ország köldökén

hangzásúra cserélte, legtöbbjüknél azonban a megtartott családnév máig emlékeztet a hajdan betelepült ősök eredetére.

Greguss, Holi, Holu, Huszák, Kollár, Rehák, Ruzsinszki, Zelenák - ezek a tagadhatatlanul szláv nevek voltak a leggyakoribbak Pusztavacs betelepített lakossága körében. A Holu kivételével mindegyikből akadt az én osztályomban is. Rehák ugyan már csak Radóczira magyarosítva, Holiból meg Gregussból viszont három-három is járt a kezem alá. (Igen, így mondták ezt hajdan a nagyapáink s nagyanyáink: „Én még az öreg tanító úr keze alá jártam.") A Tóth meg a Papp név szintén előfordult a faluban - nekem is volt egy Tóth Pannám meg egy Papp Ferikém -, az ő családjuk eredete azonban aligha kapcsolható össze a 18. századi szlovák telepesekkel. Volt egy Kitler Irén nevű tanítványom is, a névből ítélve feltehetőleg német származású apai ősök utóda. Gecser Manyika atyai elődei a törökös hangzású családnévből ítélve viszont minden valószínűség szerint valamelyik Kunságból - esetleg besenyő leszármazottak közül - költözhettek valaha Pusztavacsra. Egyedül a Bata családnév megfejtése okoz még ma is némi gondot számomra. Hangzása alapján bajosan sorolható a szláv csoportba. Lehetne talán kun ez is. Viszont a híres cseh cipőgyárost szintén így hívták: Bata. Az ám: csakhogy az ő neve közepén álló t betűt lágyan ejtették. Egyszóval: akad még itt egy-két bizonytalanság. (Belátom persze, hogy igazából nem ezek a legfontosabb kérdések az életben, életünkben...)

Odaköltözésünk után nem sokkal, még a nyarat töretlenül folytató szeptember elején Julcsika megbetegedett. („Megfázott a gyerek", mondják ilyenkor szokás szerint, holott a test hirtelen vagy tartós lehűlése - főleg nyáridőben - csupán az alkalmas talajt készíti elő valamilyen bakteriális vagy vírusos fertőzésnek.) Előbb csak bágyadt volt a kislány, aztán belázasodott. Le is fektettük. Egy idő múlva riadtan vettük észre, hogy igen furcsán viselkedik: teste időről időre hátrafeszül, félig nyitott szeme fennakad, lélegzete eláll, s kaffogva-ful- dokolva kapkod levegő után. Ijesztő látvány volt, iszonyúan megrémültünk. Pillanatnyi tanácstalankodás után kapom a karomba, s azonmód, a délelőtti tanítás után hazatérvén, egy szál klottgatyára vetkőzve, mezítláb rohanok vele a faluba befelé. Feleségem a nyomomban. A több száz méteres út harmadánál utolér motorjával a szolgálatból hazatérő rendőr (ó, hogy is hívták, már nem emlékszem), lefékez: „Hová?" - kérdezi. „Az orvosi rendelőbe!" - lihegem. Int, hogy üljek föl mögé a gyerekkel együtt a csomagtartóra. „Kapaszkodjon!" - figyelmeztet. Nincs rendelési idő, ám az orvos, dr. Róna szerencsére épp otthon van, s - mi sem természetesebb számára - nyomban a rendelkezésünkre áll. Közben a feleségem, aki gyalogszerrel nyargal a nyomunkban, maga is bezuhan az ajtón. Kapkodva elhadarjuk, mi a helyzet. Róna doktor komolyan bólogat, maga is szemügyre veszi a kislányunkat, majd behívja a feleségét - aki egyben az asszisztense -, s törzsborogatást készíttet vele a kicsinek. Végül injekciót vesz elő, s biztos kézzel, gondosan beadja. Julcsika pillanatok alatt megnyugszik, teste ellazul, szeme lecsukódik, s mélyen, egyenletesen lélegezve hamarosan álomba merül. Miután valamelyest mi is magunkhoz tértünk a rémületből, az orvos elmagyarázza: „Ez a valóban riasztó benyomást keltő állapot az úgynevezett eklampszia, más szóval lázgörcs. A következőképp jön létre: a lázat, mint tud12