Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 3. szám - Nem korszerű szeretnék lenni, hanem időszerű: (Németh János keramikusművésszel beszélget Ménesi Gábor

volt persze -, hiszen mestereink igazi műhelyszellemet teremtettek meg. Reggeltől estig bent voltunk, csináltuk a magunk munkáit, és nem a szocreál elvárásainak kellett megfelelnünk.-Mit tanult elsősorban mestereitől?- Gádortól főként a szakma szeretetét, a szakma iránti alázatot tanultuk. Művészként nagyon érdekes utat járt be, hiszen a népművészet felől indult, majd eljutott a modern törekvésekig. Nélkülözhetetlennek tartotta, hogy mindent megtanuljunk a kerámiáról, mert csakis a mesterségen keresztül vezethet az út a művészet felé. Nála készítettünk murális munkákat, épületek falára, külső homlokzatára dolgoztunk. Később is gyakran meglátogattam Cházár András utcai otthonában. Borsos a szomszédos műteremben alkotott. Előfordult, hogy sokáig felénk sem nézett, amikor viszont bejött korrigálni, olykor a legváratlanabb pillanatokban, két-három mondattal helyére tette mindazt, amivel napokon keresztül küszködtünk. Nagyon szigorú ember volt, ugyanakkor lelkesedni is tudott, ha valami jót látott. Később jöttem rá, hogy bennem, és rajtam kívül másokban, azt a romlatlan tehetséget fedezte fel, amit ki tudott bontakoztatni, és alakítani lehetett. Borsos maga is az igaz művészetet képviselte, ami sugárzik az emberből, és mentes minden külsőségtől. Páratlan tisztaságot, plasztikai erőt tükröztek az általa mintázott szobrok, domborművek és érmék, amelyek csak a klasszikus művészettörténeti korok alkotásaihoz hasonlíthatók. Számos történetem van vele kapcsolatban. Talán másodéves lehettem, amikor mintáztam egy kubikost. A kollégáimnak nagyon tetszett, és javasolták, mutassam meg tanárunknak. Bevittem hozzá, és mondtam, hogy ezt a nyári szünetben csináltam, fejből. Mire ő szigorúan rám nézett, és azt mondta, maga ezt nem fejből csinálta, hanem hasból. Borsos érméi komoly figyelmet keltettek, és mivel rám is nagy hatást tettek munkái, megpróbáltam az éremvésést. Egy Tizian-fejet készítettem, amit a műhely asztalán hagytam. Mint később kiderült, a mester megnézte. Éppen ebédelni indultam, amikor szembejött velem a főiskola kertjében, megállított, és azt mondta, maga nem kapirgált, hanem vésett. Ez komoly elismerés volt. Ráadásul behívott a műtermébe, és megmutatta, hogyan kell hengert vésni.- Diplomamunkáját 1958-ban készítette el. Hogyan készült fel erre?- Mivel Borsos végig figyelemmel kísérte fejlődésünket, pontosan tudta, kinek a tehetségéhez, érdeklődéséhez milyen feladat illik. Nekem egy falikút megtervezése mellett egy budai kiskocsma bejárata fölé borpincecégért kellett készítenem. Viszonylag hamar eljutottam Kodály Zoltán daljátékának nagyotmondó hőséhez, és a zenemű atmoszférája összekapcsolódott bennem a mézeskalácsok színes motívumaival. Igyekeztem követni a pásztorművészet szellemiségét, formavilágát és arányait. Kis mokány lovat formáltam, melyre nyújtott huszárfigurát ültettem. A szobrot színes majolikamázzal vontam be - a sárga és a kék vált dominánssá -, ami jól passzolt a mesék hangulatához, a forma és a szín találkozása reményeim szerint kedvessé, játékossá tette a művet. László Gyula bírálta diplomamunkámat, aki nagyra értékelte az agyag természetességét, élményszerűségét. Kapcsolatom vele később is megmaradt, ő vezette be 1960-as kiállításomat a Göcseji Múzeumban - ekkor léptem először a nyilvánosság elé -, és nagy megtiszteltetést jelentett számomra, hogy további kiállításaim megnyitását is szívesen vállalta.-A nagyobb küzdelem ekkor, a főiskola elvégzése után várt önre, hiszen a diploma birtokában nem vált azonnal művésszé, ahhoz ki kellett alakítania saját alkotói világát. Ez hogyan sikerült? Milyen úton indult el?- A főiskolai oklevél mellé egy évre szóló ösztöndíjat kaptam, szállással és teljes ellátással, vagyis tovább dolgozhattam az ottani műtermekben. 1959-ben, a Tanácsköztársaság

98