Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 3. szám - Nem korszerű szeretnék lenni, hanem időszerű: (Németh János keramikusművésszel beszélget Ménesi Gábor

kikiáltásának negyvenedik évfordulója alkalmából kiállítást terveztek a főiskola műcsarnokában. Borsos szólt, hogy én is készítsek valamit erre az alkalomra. Bajban voltam, mert sokáig nem jutott eszembe semmi, nem akartam tematikus művet létrehozni. Az idő azonban egyre jobban sürgetett, és végül váratlanul felmerült bennem a gall kakas ötlete. Korongolt elemekből, csövekből és kúpokból építettem fel a szobrot, az ujjaim nyomát több helyen benne hagytam. így született meg a teli torokból hajnalt rikoltó kakas, melynek nyakát kissé elfordítottam, ezáltal természetesebbnek, erőteljesebbnek tűnt. Akkoriban egyfajta krómoxidos mázzal kísérleteztünk a műhelyben, s azzal vontam be a szobrot. A magas hőfokon ez a máz kettévált, s az így létrejövő vörös és fekete szín még hangsúlyosabbá tette a szobor plasztikai erejét. Mindez újdonságnak hatott a szocreál világában. Borsos láthatóan elégedett volt az eredménnyel. Rá akartam írni, hogy 1919-1959, a mester azonban azt mondta: Tudja mit? Ne írjon rá semmit. A szobor több kiállításra eljutott, majd az Iparművészeti Múzeum tulajdonába került. Másolata a Göcseji Múzeum állandó kiállításán jelenleg is megtekinthető.-Az ösztöndíj letelte után egyből visszatért szülővárosába? Más lehetőséget nem is keresett?- Meghívtak a zsennyei művésztelepre, ahol inspiráló környezetben tölthettem a nyári hónapokat. Utána jó állást ajánlottak Hódmezővásárhelyen, én azonban akkor már elhatároztam, hogy hazajövök. Végül karcagi születésű barátom, Végvári Gyula ment helyettem Vásárhelyre. Lajos bácsi műhelyét nem érintette az államosítás - ott dolgozott az unokabátyám, ifjabb Lajos is -, átmenetileg annak sarkában alakíthattam ki első műtermemet. Építettünk nekem is egy tokos, dupla falú, fatüzeléses kemencét, abban égettem ki a munkáimat. Körülvettek és megihlettek a festett tálak, tányérok és korsók, kéznél voltak a színes oxidok, agyagfestékek, és azokkal vontam be a szobraimat. Ott készült az első, négy négyzetméter nagyságú színes csempeképem a balatonföldvári iskola falára.- Közben visszament a gyárba?- Igen. Műszakvezető, gyártás-előkészítő lettem, ami azt jelentette, hogy új kályhacsempéket kellett terveznem. Egy alkalommal megkeresett Vass Antal belsőépítész, aki a főiskolán tanított, és az újonnan létesült kőbányai vásárközpont pavilonjait tervezte, és megbízott húszezer csonka gúla alakú fagyálló idom gyártásával. Mindez jelentős bevételt hozott a gyárnak, és számomra is tanulságos munka volt, mert felkészülhettem a domborművekre, kikísérletezhettem azokat az anyagokat, amelyeket később is használtam.- Hogyan sikerült saját, különálló műteremre szert tennie?- A gyár szemközti irodahelyiségét kiürítették, mert felépült az új irodaház. Említettem az igazgatónak, hogy milyen jó lenne az nekem műteremnek. Ő azonban először nem akarta átengedni. A megyei első titkár, Darabos Iván gyakran megállt mellettem, ha arra járt, és megkérdezte, min dolgozom. Beszélgetésünkből az is kiderült számára, hogy szükségem lenne saját műteremre. Végül az ő közbenjárására kaptam meg az említett helyiséget. Később a város egyik tanácselnöke, Kustos Lajos, aki nagy művészetbarát volt, kezdeményezte, hogy építsenek műteremlakásokat. Ezek egyikében élek és dolgozom jelenleg is. Kaptunk annyi kedvezményt, hogy a műterem alapterülete nem számít bele a lakbérbe.- A hatvanas évek végén döntött úgy, hogy eljön a gyárból, és - mai szóval élve - szabadúszó lesz.- Igen, de ehhez egy nagyobb megbízás is kellett, mégpedig a harkányfürdői harminchét négyzetméteres falikép elkészítése.

99