Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 3. szám - Nem korszerű szeretnék lenni, hanem időszerű: (Németh János keramikusművésszel beszélget Ménesi Gábor
-Aztán a gyárral mi lett? Meddig működött?- A kétezres évek elejéig. Kivitték a külvárosba, ahol új gyárépületet húztak fel, és modern felszereléssel látták el a gyárat. Ott már gépi préselés folyt, elektromos kemencéket állítottak fel. Aztán az üzemet megvásárolta egy német cég, ám hamarosan továbbadta, előbb Nyíregyházára, majd Ukrajnába került. így sorvadt el egy olyan iparág, mely ebben a városban több mint száz éven át virágzott.- Gyári munkája mellett folyamatosan mintázott?- Igen. Töretlen lelkesedéssel készítettem a szobraimat, amelyek a felkészülést jelentették a főiskolára.-Nem vezetett azonban egyenes út odáig, hiszen kiskapitalista volt, nem számított jó kádernek.- A származásom valóban nem volt megfelelő, de én nem mentem be egykori iskolámba a szükséges papírokért, hanem magamtól jelentkeztem a főiskolára, és szakmunkásként nagyobb eséllyel indultam. Ráadásul a gyár akkori igazgatója, Katarzsinszky János (nem szakmabeli volt, hanem kőbányász, különben nagyon rendes, jó szándékú ember) kiállította a megfelelő igazolást, és javasolt engem a felvételi vizsgára. Asztalos nagybátyám, Simon József készített nekem egy faládát, melynek három rekeszébe belehelyeztem a kiválasztott szobrokat: egy lovas János vitéz-figurát, egy pihenő juhászt, valamint, a biztonság kedvéért, egy Lenin-fejet. írtam egy levelet, melyben kértem, hogy ha alkalmasnak találnak a felvételi vizsgára, küldjenek értesítést annak időpontjáról. A csomaggal együtt postáztam a levelet, és hamarosan meg is érkezett a válasz, mehettem felvételizni. Sok diákot hívtak be, voltak köztük jó káderek, és sokan művészeti iskolából érkeztek, jóval felkészültebbek voltak, miközben én csak magamtól, autodidakta módon tanultam mintázni, rajzkészségemen is sokat kellett fejleszteni. Szerencsém volt, mert Borsos Miklóshoz kerültem.- Milyen feladatot kapott?- Meg kellett mintázni egy részletet Michelangelo Dávid-szobrának fejéről. Nehezen boldogultam, de végül jól oldottam meg a feladatot. Borsos azt mondta, felvesz, annak ellenére, hogy nincsenek papírjaim, majd megkérdezte, van-e valaki, akinél szállást kaphatok Budapesten. Mivel ilyen nem volt, diákszállón helyeztek el. Hazatérve nem maradt más választásom, be kellett mennem a gimnáziumba az okmányokért. Az igazgató jóindulatú ember volt, elővette az iratokat, és korrigált mindent, ami negatív volt a jellemzésemben.- Édesapja mit szólt ahhoz, hogy a fia főiskolára került?- Talán még nálam is boldogabb volt, hiszen nekem sikerült, ami neki annak idején nem jött össze, bennem látta megvalósulni az álmát. O ugyanis kitűnően rajzolt, gimnazistaként rajz szakkörre járt, szeretett volna bekerülni az Iparművészeti Iskolába, később pedig Frankfurtban akarta folytatni tanulmányait. A gazdasági válság idején azonban nagyapám hazahívta, mert itthon a műhelyben volt rá szükség.- Önt milyen légkör, milyen szellemiség fogadta a főiskolán?- Mindannyian nagyon szerencsések voltunk, mert kiváló mesterek vezették a főiskola tanszékeit. Ferenczy Noémihez a textil, Kaesz Gyulához a belsőépítész, Gádor Istvánhoz a kerámia tanszék tartozott. Borsos Miklós indította el a díszítőszobrász tanszéket - ennek részeként működött a kerámia, a porcelán és az ötvös szak -, ahová én is jártam. A főiskolán nem hagyományos, tanterv szerinti oktatás folyt - ilyen is 97
