Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 3. szám - Füzi László: Elakadások: 1. rész
újra szóltak, hogy most megint kellene órát tartania, így ment ez húsz-harminc éven keresztül. Mindig nagyon keveset fizettek neki, de ez nem foglalkoztatta. Az volt a fontos, hogy taníthat, az emberekkel, diákokkal való kapcsolat hiányát mindig nehezen élte meg. Most éppen nem tanít Szegeden, s máshol sem tanít. Ez a mostani szakítás drasztikus volt, nyilván azért, mert már ő maga is belefáradt a megoldatlan és megoldhatatlan helyzetek sorába. De most valami egészen másról akart beszélni. Amikor Szegedre ment, akkor általában a délben induló vonatra ült fel. A múzeumnál még elbúcsúzott Ágitól, a vonaton átnézte a magával vitt újságokat, könyveket, legalábbis belenézett egyikbe-másikba, Szegeden az állomásról besétált az egyetemre, másfél-két órát beszélgettek Ilia tanár úrral, utána megtartott két szemináriumot, aztán sietett ki a vasútra, Ági esténként kocsival várta Kecskeméten. Legalább nyolc órát volt távol, úgymond Szegeden járt, de a maga világából egyetlen pillanatra sem lépett ki, közvetlen szegedi tapasztalatot nem szerzett. Mintha zárt folyosóban járta volna a maga útját, a konkrét időtől és konkrét tértől elzárt folyosóban. Az Eszmélet tizenkettedik részét másolja ide: „Vasútnál lakom. Erre sok t vonat jön-megy és el-elnézem, / hogy’ szállnak fényes ablakok / a lengedező szösz-sötétben, / így iramlanak örök éjben / kivilágított nappalok / s én állok minden fülke-fényben, / én könyöklők és hallgatok." 27. Most is képeket jelenít meg gondolkodásában, azokról ír, csakhogy ezek a képek valóságos mivoltukban talán még nehezebben vehetők elő, mint az előbb említett, ezeknél jóval korábban készült képek. Annak ellenére, hogy itt vannak körülöttük. Itt vannak körülöttük, de nem tudja, hogy hol keresse őket. Vagy egy fiókban, vagy egy dossziéban, pár albumot is megtöltöttek képekkel, leginkább az utazásaikról, de az egész képmennyiség rendezetlenül, immáron áttekinthetetlen mennyiségben veszi őket körül. Mióta beköszöntött a digitális fényképezés időszaka, már nem nagyíttatnak ki képeket, elmentik őket a számítógépük memóriájába vagy egy pendrive-ra, s ott őrződnek majd, amíg... Amíg el nem tűnnek az említett géppel, számítógépes eszközzel együtt, mondja. O maga sem tudja már számon tartani a képeket, s biztos abban, hogy ezek a képek már soha nem válnak a családi emlékezet formálóivá. így vannak szinte mindennel. A könyvtárát már nem tudja áttekinteni, kettőshármas sorokban sorakoznak a könyvek a polcokon, azt, hogy mit őriz a hátsó sorokban, nem tudja. Ha meglát valahol egy rést, akkor oda azonnal bedug egy könyvet, ha nem akarja, hogy a szeme elől eltűnjön egy könyv, akkor az ágya melletti kis szekrénykére teszi. Azt tudja, hogy milyen könyve van, pontosan tudja, hogy melyik könyvet hol és mikor vásárolta, de azt nem tudja, hogy egyik vagy másik könyve éppen hol van. 27
