Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 3. szám - Füzi László: Elakadások: 1. rész
maga világának a dolgai is, legalábbis a fejében, hogy ebből az elrendezettségből mi válik gyakorlattá, az már egészen más kérdés. A világ számára olvasás közben nyílik ki, el tudja képzelni, hogy mások számára a séta, a fizikai, vagy éppen valamiféle alkotó jellegű munka teremti meg ugyanezt. Igaz, ma már nehezebben talál időt az olvasásra, mint akkor, amikor még gyerek volt, nem beszélve a katonaság átolvasott hétvégéiről, vagy az egyetemistaság viszonylagos szabadságáról, amikor valóban annyit olvashatott, amennyit csak akart. De még mindig, ha megtalálja a maga könyvét, azt a könyvet, amelyiket ott és akkor csak ő, éppen ő olvashat el, akkor megteremti a maga számára a könyv elolvasásához szükséges időt is. Szívesen mondaná, hogy az írás ugyanazt a szerepet tölti be az életében, mint az olvasás. Szívesen mondaná, de nem mondhatja, ha mondaná, akkor nem mondana igazat. Az olvasás az epikusságot, a nyugalmat képviseli az életében, az írás a töredékességet. írás közben feláll, sétál, iszik egy pohár vizet, megeszik egy almát, ha fegyelme nem kényszerítené arra, hogy leüljön a gép elé, akkor nagyobb sétákat tenne, meditálna, beszélne magában. így fegyelme révén ül a gép előtt, néha hozzáér a billentyűkhöz, javítja a rosszul leütött betűket, miközben keresi a mondat ritmusát. A számítógép segítségével vissza tud térni az előző tagmondatokhoz, mondatkezdeményeket tud törölni, ezt teszi a leggyakrabban. Amíg nem létezett a számítógép, az állandó javítások lehetősége nélkül nem találta meg a maga számára szükséges írási - nem mondja, hogy írói - technikát. Állandó vibrálásban ír, javít, igazít a szövegen, egészen addig, amíg a mondat általa vélt helyes ritmusát meg nem találta. Az állandó vibrálás miatt nem szereti az írást. El sem tudja képzelni a tizenkilencedik századi nagy klasszikusokat, akik epikus nyugalommal teremtették meg műveiket. Persze tudja, Tolsztoj is változatok tucatjait hozta létre, s állandóan javította a műveit, mégis, az idő s egyfajta nyugalom mégiscsak érződik a munkáin. Ma ezt már egyetlen íráson sem érzi, a maga írásain sem, lopott percekben íródott eddig mindaz, amit megírt, a munkától és a családtól ellopott percekben. írás közben néha megszólal a telefonja, e-maileket olvas, megválaszolja őket, már csak ebben a feszültségben tud dolgozni, a feszültséget meg kell teremtenie az íráshoz, így születik meg egy-egy oldalnyi szöveg. Tudja, ha már nem kell majd reggelente elindulnia a szerkesztőségbe vagy bárhova, ha gépe mellett már nem találják meg a munkahelyi ügyek, mert azokat is maga mögött hagyja majd, az íráshoz szükséges nyugalmat akkor sem találja majd meg. Azt is tudja, hogy feszültségek nélkül nem tudna írni. Most nem akarja elképzelni, milyen lesz az, amikor már nem lesz rendszeres napi munkája. Az a fajta nyugalom, amilyenről beszélt, az egész életéből hiányzik már. Az írás nem nyugtatja meg. Mondta, az olvasás nyugtatja meg, az olvasás során rendezi el a maga problémáit. Az írás során nem rendezi el a problémáit, inkább azt mondja, hogy kiírja magából azokat. Minden mögött, amit megír, hatalmas űr tátong. Az üresség nem tudja megnyugtatni, az üresség feszültté, idegessé teszi, az írás után újra kell teremtenie magát. Anyai nagyanyjában volt meg ez a számvető hajlam, módja, ráadásul családjukban ő számított olvasó embernek, azt, hogy ez a két vonás összetartozik-e, nem tudja. Amikor már nehezen olvasott, akkor szinte csak imádkozott, végiggondolta a családját, a gyermekeit, az unokáit, mindig volt kiért imádkoznia. Az ő édesanyja is folyton a gyermekein 8
