Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 2. szám - Kun Tibor: Három pillanat – a marokkói francia irodalomból
S az az igazság, hogy Ben Jellounnál szakavatottabb pedagógust nemigen találhattak volna manapság e téma kifejtésére. A mű megírását az 1997-es ún. Debré-törvény és az általa kiváltott tiltakozási hullám indokolta. Mi volt ez a törvény és kiket érintett? A törvény a Franciaországba irányuló bevándorlást célozta szabályozni, ebből kifolyólag minden, Franciaországba bevándorolni készülőt érintett. Szigorítani kívánta a bevándorlás feltételeit, ugyanakkor nagyobb ellenőrzési hatalmat biztosított volna a rendőröknek, az állami hivatalok bevándorlással foglalkozó tisztviselőinek. A törvény óriási felháborodást keltett, petíciókat nyújtottak be ellene, tízezrével vonultak az utcára a franciák, diákok és entellektüelek. A törvény az Alkotmánybíróság elé került, ahol két (lényeges) ponton módosították azt végül az alkotmánybírák. A rasszizmussal kapcsolatban a szerző alapgondolatai a következők: „Egyik gyermek sem születik rasszistának", és „Az ember nem születik rasszistának, hanem azzá válik. Minden a nevelőtől függ, mind az iskolában, mind otthon.” Ezek után a szerző - többek között - a következő fontosabb fogalmakat elemzi: „mások", „xenofóbia", „ösztöntörekvés", „diszkrimináció", „gettó", „genetika", „félvérek", „fundamentalisták", „exterminálás", „gyarmatosítás", „rabszolgaság". Sokan a vallással magyarázzák a rasszizmust, ővelük szemben azt az álláspontot védi, amely szerint „az összes szent könyv elítéli a rasszizmust... Minden vallás az emberek közötti békét hirdeti." Vajon Magyarországon hány nevelő és szülő, illetve hány gyermek ismeri ezt a könyvet?... Egyáltalán érdekel-e valakit? Ismertetésünk harmadik „pillanata" Tahar Ben Jelloun 2008-ban Franciaországban kiadott könyve: Sur ma mere, magyarul: Anyámról. Mi minden fér bele egy anyáról, a szerző anyjáról, annak haldoklásáról szóló regénybe? Először is az Anya bemutatása, aki analfabéta volt, „csak a hagyományoknak élt. Világéletében a konyhában, a házban dolgozott." Ennyiben azonban nem merül(het) ki egy regény tematikája. Az író megismertet bennünket az iszlám szokásjoggal, ami jelen esetben az Anyja házasságkötését és házasságát is meghatározta. Alapjában véve elég sok utalást kapunk általában is az iszlámnak a muzulmánok életében betöltött döntő és vezető szerepéről ebben a könyvben, különös tekintettel a házasságra, a nők muzulmán társadalomban elfoglalt helyére, a gyermekek szülők iránti kötelességszerű, vallásos tiszteletére, szeretetére, alávetettségükre. Ezzel együtt és ezzel szemben a nyugati világ e témára adott válaszának sarkalatos pontja más. Szerinte ugyanis nyugaton „...a modernitás örök visszatérésének körforgásában feláldozzák az idős embereket, miközben azon fáradoznak, hogy kitolják várható élettartamukat. Ez a paradoxon elkerülhetetlen eredménye egy olyan társadalomnak, amelynek védett és magasztalt értékei pusztán kereskedelmi érdekek." A haldokló Anya Alzheimer-kórban szenved, annak minden tünetével, az író e betegségnek végül az Anyja halálához vezető útján vezet végig bennünket együttérző, ugyanakkor mindvégig józan tanúként, megfigyelőként. Anyja, tiszta pillanataiban, mesél életéről, családjáról, mely állandó rettegésben és szorongásban élt, és ez a légkör őt is megfertőzte. Mind józan, mind elboruló tudattal gyakran hívja a halált, amitől nem fél, csak az nyugtalanítja, hogy esetleg kórházban kell meghalnia, nem pedig otthon, a gyermekei körében. A szerző e váltakozó tudatállapotok leírásában hihetetlen empátiáról tesz tanúságot - hiszen persze pszichológus is, aki olyan dolgokat lát meg és tud érzékelni, amelyeket az ilyen képzettséggel nem rendelkező más írók nem mindig képesek ilyen formán elénk állítani. És Anyja csak mesél, mesél, hol összefüggően, hol zavarosan gyermekkoráról, szüleiről, főleg édesanyjáról, akit e végső pillanatokban kétségbeesetten hív vissza a halálából. Ben 113
