Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 2. szám - Pénzes Tímea: Ghána ölelésében: útinapló részlet
rabszolgákat társaik gyakran megölték, hiszen nekik sem volt elegendő helyük és ételük, egymáshoz préselt testtel, éhesen nyomorogtak a cellában. Leülni nem tudtak, lefekvésről szó sem lehetett, és az élelem nemritkán az ürülékbe esett. A női börtön ugyanolyan kietlen és rideg. A nők a börtönben szült gyerekeiket a falhoz vágták, hogy ne éljék meg a rabszolgasorsot. Nem várt jobb sors a betegekre és a haldoklókra sem, akiket halottakkal együtt gyakran a tengerbe dobtak, és cápák követték az Amerikába tartó hajók útját. Az erődöt ágyúsor védte más európai gyarmatosítók támadásától. Hiszen az egykori Ghána számos értékes árucikkel rendelkezett, az aranytól kezdve az elefántcsontig, melyekre az európai gyarmatosítók szemet vetettek. És bizony gyűltek az Aranypartra a fehér betolakodók, mint a dögkeselyűk! Az erődök nem az európai államok tulajdonát képezték, ezért is cserélődhettek a gazdáik; haszonbért fizettek használatukért a helyi törzsfőnöknek. A törzsfőnökök pedig kaphatóak voltak egy kis dohányért saját embereik eladására. Cape Coast kezdetben portugál tulajdonban volt, majd németalföldi kézre került, ezt követően angolok, dánok, svédek, majd ismét angolok működtették. A bennszülötteknek olykor-olykor sikerült elűzniük az angolokat. Szégyellem magam az európai ember gaztettei miatt. Kiirtja Amerika őslakosságát, aztán új gyarmatára behurcolja az afrikai embert, és háztartási, mezőgazdasági géppé alacsonyítja. Ki lehetett az első ember, aki azt javasolta, hogy ne csak aranyat, nemes fát szállítsanak, hanem embert is?! Miért nem fürdették, etették őket, miért nem gondoskodtak róluk emberhez méltóan? Féltek a testi erejüktől? Egyszerűbb és olcsóbb volt nem törődni velük. Állati körülmények közé kényszerítették őket. Az erődöt az UNESCO pénzén újították fel, de még így is elég szegényes, kopottas benyomást kelt. A város utcáin, a kikötőben és a csónakokon nyüzsögnek az emberek. Az egész város szüntelen mozgásban van. Indiai barátom szokott azon morfondírozni, hogy Magyarországon hol a csudában tartózkodnak napközben az emberek. A harmadik világban a külső és a belső tér kihasználtsága jelentős mértékben különbözik a miénktől. Ok kis házikóikba csak sötétedéskor húzódnak be, mi viszont időnk nagy részét a négy fal között töltjük. Nálunk ennyi embert az utcákon nem látni. Botelszállásunk egyszerű, de tiszta. Utazásunk során ezen a helyszínen látjuk a legtöbb fehér embert. Még tizenéves diákok is ülnek az asztaloknál, akik az ország nevezetességeit veszik sorra. Az étlapon feltüntetett ételek közül minden kapható. Valószínűleg ők is azért választották ezt a szállást, mert higiénikus, könnyen megközelíthetők innen az erődök és a nemzeti park, és kaphatók nyugati ételek. Végre sült halat vacsorázom! Alvás előtt minden szállásunkon fújok egy kis szúnyogriasztót a levegőbe vagy a testünkre. A konzul ajánlotta, hogy fújjuk be a szobát, főként az ágy alatti és a szekrények, függönyök mögötti részeket, fröcsköljük be a fürdőszoba falát, és kapcsoljuk fel a lámpát, hogy oda szálljanak a szúnyogok. Véletlenül az ajtónk felett mászkáló gekkót is lefújtam a rendelőben ajánlott, felettébb hatásos szúnyogriasztó szerrel. Remélem, nem hal éhen! Izgatottan bújok az ágyba. Reggel indulunk a Kakum Nemzeti Parkba, délután pedig Elminába! Ha ilyen gyors ütemben haladunk, pár nap múlva haza is indulhatunk, mormolom az orrom alatt mosolyogva. De csak akkor, ha a fejünkön tudjuk egyensúlyozni a hátizsákunkat, feleli a barátom. 105
