Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 2. szám - Pénzes Tímea: Ghána ölelésében: útinapló részlet
Mivel a botéi összes szobája foglalt, de néhányan ma kiköltöznek, a portán azt ajánlják, hagyjuk ott a hátizsákjainkat, és mire megjövünk, rendbe raknak egy szobát. Korábbi pozitív tapasztalataink alapján megbízunk bennük, és beleegyezünk. Leintünk egy taxit, és befurikázunk Cape Coastba, hogy mielőbb láthassuk a rabszolga-kereskedelem helyszínéül szolgáló erődöt! Érzem, hogy felpezsdül a vérem, izgatottan és egyben fájó szívvel várom életem első rabszolga-kereskedő erődjét. A több mint három tucat erődből tizenegy 1979-ben felkerült az UNESCO Világörökség listájára, melyek közül ma Cape Coast, holnap Elmina az úti célunk. Az erődökben nem csak a ghánai történelemmel találkozunk, hiszen az erődök az afrikai, az európai és az amerikai történelem metszéspontjai. Az erődök vaksötét celláiba gyűjtötték be a fegyvereken, puskaporon, dohányon vásárolt rabszolgákat, innen hurcolták őket az európai gyarmatosítók Amerikába, itt vártak embertelen körülmények közt a nyirkos börtönökben az Amerikából visszatérő hajókra. Hamarosan megpillantjuk az európai hódítók tengerparti erődjét! A Barclay's Bankban váltunk dollárt cedire, mert állítólag itt a legjobb az átváltási árfolyam. Egy srác folyton a nyomunkban lohol, és hiába hagyjuk figyelmen kívül, elkísér egészen a bankig. Egy papírt nyom a kezünkbe, amelyen nevek, címek és összegek szerepelnek. A kedvenc focicsapatának gyűjt pénzt, mondogatja egész úton. Támogassuk őket! Nem támogatjuk. A bank zsúfolásig tömve emberekkel, helyiek és turisták sorakoznak az erősen légkondicionált teremben a pénztár előtt. A kinti és a benti hőmérséklet közti jelentős különbség miatt inkább leülök az utcán egy kőre. Megáll egy terepjáró, kiszáll belőle egy fehér nő, bemegy a bankba, valószínűleg reménytelennek látja a helyzetet, hát leül mellém. A gyerekeivel utazik, mutat az autóra, melyben két kisgyerek ül. Megkérdezi, merre jártunk, hová készülünk. Programjaink teljes mértékben fedik egymást. Csak a gyerekek hamar elfáradnak, mondja, nem tud túl sok mindent belesűríteni egy napba. Minden elismerésem, hogy öt-tíz év körüli gyerekekkel vállalkozott egy ilyen megterhelő útra. Barátom várakozás közben jobb híján figyelemmel követi a banki adásvételt, és csak bámul, milyen vaskos pénzkötegekkel érkeznek és távoznak az ügyfelek. Mire sorra kerül, elfogy a papírpénz, így egycedis, papírba csomagolt fémpénzgurigákkal távozik a pénztártól. Mások zacskóban kapják az aprópénzt. Lesz mit cipelnünk. Az erődbe a belépőjegy 6,50 cedibe kerül. Mivel még nem gyűlt össze elég ember, először a múzeumi részleget vesszük szemügyre, ahol a rabszolga-kereskedelem történetéről szóló kiállítás fogad. Többek közt korabeli amerikai újságkivágásokat olvashattunk az 1820-as évekből: a rabszolga becenevét, vélhető életkorát és képesítését, jobban mondva becsült teherbírását tüntették fel az apróhirdetések, vagyis hogy milyen munkára hasznosítható húsvér gép érkezett a messzeségből. Ismeretterjesztő feliratok és táblák mesélnek az erőd történetéről, és az egyik táblán ez a felirat szerepel: a fekete-afrikaiak az amerikai indián őslakosokkal és a fehér bevándorlókkal alkották meg Amerika mai lakosságát. Negyedórán belül összegyűlik húsz turista, és egy fekete idegenvezető végigvezet az erőd egész területén. Amikor levisz a sötét pincébe, ahol fogva tartották a rabszolgákat, és ahová csak apró ablakrésen hatol be a fény, azt javasolja, játsszunk szerepjátékot. Játsszuk azt, hogy mi, turisták vagyunk a rabszolgák, az ő elődei. Aztán lekapcsolja a villanyt, hogy szemléltesse, milyen sötétséghez kellett hozzászoknia a foglyok szemének. Meg sem moccanunk. Ismét felkapcsolja a villanyt, majd folytatja, hogy ők azonban nemcsak sötétben, hanem térdig álló vizeletben és ürülékben töltöttek két-három hónapot, amíg a hajókra vártak. Begyűjtötték őket az erődbe, kiválogatták őket, majd pecsétet égettek azok bőrébe, akiket megfelelőnek tartottak. És lehozták őket ide a pincébe. A gyarmatosítók nem érintkeztek velük. Fekete őrök vigyáztak rájuk, velük küldték le az ételt. Az újonnan érkezett 104
