Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 2. szám - Pénzes Tímea: Ghána ölelésében: útinapló részlet
Az utasok közel, sőt, közvetlen testközelben ücsörögnek, de néha a testközelnél is közelebb. Többnyire összeérnek a combok és a karok, sőt, homorú ívben minimális helyet foglalnak. Az ide-oda cikázáskor az emberek dominóként dőlnek jobbra-balra az ütött- kopott szardíniás dobozban. Ha megtelnek az ülések, a jármű közepére vagy szélére szerelt lehajtható üléseket is igénybe veszik, amelyek előtte járható kis ösvényt képeztek. így teljesen meg tud telni a már egyébként is zsúfolt kisbusz. Ha csak a sofőr mellett marad szabad hely, akkor az érthetetlen helyi nyelven ordító rádióadást is testközelből élvezhetjük az út során. A tro-troban nem lehet állni. Egyrészt alacsony, és csak görnyedten lehetne állva utazni, másrészt csupa székből áll, és legfeljebb térdelésre lenne mód. Az embernek nincs mindig saját ülése: egy sorban öten fémének el kényelmesen, de akár nyolcán is befészkelik magukat. Ilyenkor összepréselődve várjuk, hogy végre megérkezzünk a végállomásra. Hogy az utazás még véletlenül se legyen felemelő vagy legalább elviselhető élmény, a főként lavórokban szállított pakkokat az ülésekre és az ülések alá rakják, így a lábunknak sem marad elég hely. Az utasok egyre sötétebb színárnyalatban játszó hátizsákjainkon, meg persze egyéb csomagokon pihentetik a lábukat. Jobb esetben a pakkok a csomagtartóba kerülnek, de az hamar megtelik, így ezt követően az utastér maximális kihasználására törekednek. Mindegyik tro-troban ül egy suhanc, aki összegyűjti az utasoktól a pénzt. Sosem értjük a motor búgásától az összeget, és a jegyszedő kiejtése sem segíti a megértést. Emberfeletti embernek tűnik, mert számunkra követhetetlen, hogyan jegyzi meg, melyik utas mikor szállt fel, és honnan tudhatja, meddig utazik, de mivel ez a feladata, bizonyára érti a dolgát. Az izzadt zsebekből előkerülő pénz általában kézről kézre jár, míg elér a jegyszedőhöz, és ugyanígy jut el a visszajáró az utashoz. A baktériumok terjedése témakört ezúttal mellőzöm. Az utasok figyelemmel követik, nekünk is helyesen ad-e vissza az odanyújtott összegből. Bármennyit is ad, nem tudnánk érvelni, miért fizetünk ki netán magasabb összeget, de bízunk benne és az utasok jóindulatában. Egyszer felfigyeltünk a jegyszedő és az egyik utas arcán megjelenő cinkos mosolyra, amikor összekacsintottak: „Megtarthattuk volna a visszajárót." A jegyszedő a településeken és minden olyan helyen, ahol egy parányi esély is van arra, hogy felszállhat utas, a tro-tro tolóajtaján kihajolva ide-oda tekinget, és árgus szemmel figyeli, van-e olyan elvetemült, aki szeretne a túlzsúfolt járműbe felpréselődni. Vagy a célállomásunk és köztes megállóink nevét kiabálja. Ha felbukkan egy potenciális utas, a félig kint lógó jegyszedő odakiált a sofőrnek, vagy kezével ráver a busz tetejére, és a jelzésre a sofőr lassít vagy lefékez, hogy felvehessük a kijelölt buszmegállók hiányában az út szélén várakozót. A tro-trok cégek kezében vagy magánkézben vannak, de bérbe is adják őket a buszsofőrnek és a jegyszedőnek, akik versenybe szállnak más tro-trokkal az utasokért. Minél több az utas, annál több a bevétel, ezért száguldoznak olyan eszeveszetten. Menetrendjük nem kötött, de az útirányuk meghatározott: csak bizonyos városok között ingáznak. Útközben a Bradt útikönyvet olvasom és a térképet böngészem. Efutuban, a Hans Cottage Botelben előnyös fekvésű, vízre épült hotelt kínálnak a Kakum Nemzeti Parkba vezető úton, Cape Coasttól tíz kilométernyire. A kisbusz éppen lefékez egy utas miatt, és az a gyanúm, hogy a kakumi útkereszteződésnél járunk. Kakum, kérdezem, ők pedig helyeslőén bólogatnak. Fogunk egy taxit, hogy elvigyen a kábé öt kilométerre fekvő szálláshelyünkre. Az út mentén óriástábla hirdeti a botéit. A viteldíj csak három cedi! Úgy tűnik, tényleg eltűnt az arcunkról a most érkezett, tapasztalatlan turista arckifejezés, vagy csak a fővárosban trükkösebbek a taxisok. Esetleg kisebb távokat teszünk meg. 103
