Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 2. szám - Balázs Judit: A változó Egyiptom: a nők és helyzetük : Vendégtanárként Kairóban – részletek a memoárból
A történet Amiről beszámolni szeretnék, az a nők helyzetében bekövetkezett változások sora az elmúlt fél évszázad során. Csupa olyan megfigyelésről szeretnék szót ejteni, amit saját szememmel láttam, és tipikusnak találtam, így értelemszerűen nem beszélek olyan történésekről, ami csak sajátosan a mi családunkra vonatkozott, és így az általános fejlődési sémába nem illeszthető. Amikor az első kísérletet tettem, hogy anyám és lányom életét összehasonlíthassam, magam is elcsodálkoztam a különbségen. Azon az intellektuális és pszichológiai emancipáción, amit a lányom generációja elért. A lányom dolgozik, és munkaideje kora reggeltől délutánig tart. Nem rutinmunkát végez, hanem olyan tevékenységet, ami kreativitást igényel. Munka előtt és után foglalkozik a kisfiával, vezeti a háztartást, és természetesen törődik a férjével is. De ez nem minden. Posztgraduális képzésen vesz részt, és ezért hetente több alkalommal esti oktatásra siet, kocsiba ül, és keresztülhajt a zsúfolt, idegtépő forgalmon a város másik részébe, ahol az egyetem van. Természetesen az órákra készülnie, vizsgáznia, kutatómunkát végeznie kell. És mindezek mellett sokkal több gondot fordít a megjelenésére, ruháinak kiválasztására, mint amit édesanyám valaha is tett. Ügyel arra is, hogy a lakásuk kényelmes és elegáns legyen. Ezzel szemben mit is csinált az édesanyám? Ha össze szeretném hasonlítani azzal, hogy mit is kezdett az idővel, ami rendelkezésére állt? Hát, hol is kezdjem? Édesanyám soha nem dolgozott. Nem járt felsőbb iskolákba. Soha nem tanult meg autót vezetni. És szinte soha nem törődött azzal, hogyan szépítkezzen, hogyan tegye vonzóbbá a külsejét. Akkor még nem volt videó, televízió, és alig-alig tudok visszaemlékezni arra, hogy feltett volna egy lemezt a gramofonra vagy kinyitotta volna a rádiót. Nagyon ritkán ment moziba vagy színházba, hát tulajdonképpen alig hagyta el a házat. De a lányom még abban is ügyesebb volt, hogy megfelelő játékokat válasszon ki a fiának. Anyám idejében ez egyáltalán nem volt fontos. De nem csak neki, másnak sem. És miért volt mindez, talán nem volt ideje? De hát mit is csinált egész nap? A konyha foglalta le? Igen. A főzés, meg általában minden, ami az étkezéssel függött össze. Szinte egész napját a konyhában töltötte, jóllehet, ez egy kicsi, rosszul szellőző, hőséget árasztó kis helyiség volt, és nélkülözött szinte minden kényelmet, és még csak barátságos sem volt. Nyáron szinte elviselhetetlen volt a hőség, amikor a kis primitív petróleumfőző égett. Anyámra úgy emlékszem vissza, hogy állandóan ki-be járt a konyha és a szoba között, tálalva nekünk az ételt. Ugyanis mindnyájan igényt tartottunk arra, hogy amint megérkeztünk az iskolából, azonnal ennünk lehessen. Egyikünk sem volt hajlandó akár egy negyedórát is várni, míg másik testvére is megjön az iskolából, hogy anyánk egyszerre tudjon tálalni. Mindnyájan megérkezés után rögtön éhen akartunk halni. És anyám tálalt. Közben nem beszélgettünk, hacsak akkor nem, ha az étel nem volt az ínyünkre való. Ezután meg jó esetben házi feladatot írtunk, de leginkább mentünk a haverokkal játszani. Azt hiszem, anyám soha nem gondolkozott azon, hogy milyen unalmas az élete. És valószínűleg nem is vágyott másra. És még apám is, aki tanult, intelligens ember volt, teljesen helyénvalónak találta anyám számára ezt az életformát. De érdekes módon, amikor először járt Európában, naplójában azért lejegyezte, hogy Európa fejlettsége az arab világgal szemben valószínűleg arra vezethető vissza, hogy a nők alapvetően más pozíciót foglalnak el a társadalomban. No meg arra, hogy Európában gyakran esik az eső. Hát esőt nem tudott varázsolni Egyiptomban, de hogy a felesége életébe változást vigyen, még álmában sem fordult meg a fejében. Valójában anyám egy generációt testesített meg, ahol a nők gazdaságilag teljesen kiszolgáltatott helyzetben voltak. Férjük eltartotta őket, de erre azért is szükség volt, miután 99
