Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 2. szám - Aidoo, Ama Ata: Szaftos történet
Akunak. „Ugyanolyan íze van, mint a miénknek - gondolta. - Leszámítva egy kis különbséget... és mi is az?" Hmm... Hmm... Hmm... hmm... hmm... Aztán beugrott. Ez amerikai szupermarket-csirke volt üveges, sima és lágy amerikaimogyoró-krémben főzve. Csodálatos, de a végeredmény valahogy különbözött az otthonitól, amelyet hasonló, de egy kicsit természetesebb alapanyagokból készítettek. Valójában, leszámítva azokat az egész és fél mogyorókat, ez pontosan az a változat volt, amit Blanche-nak főzött a lakásban, amikor egyetemisták voltak. Ugyanaz, ugyanaz, ugyanaz. Meg kellett kérdeznie. - Blanche, mi a neve ennek a... ennek a... csodálatos, egzotikus ételnek?- ízlik? A neve... Nem vagyok benne biztos, hogy sikerülne helyesen kiejtenem... A barátnője erre gyorsan, könnyedén, szinte nemtörődöm módon reagált.- És honnan szerezted a receptet?- Igazából egy másik barátomtól - mondta.- És az a barátod honnan származik? - Aku-Yaa-nak tudnia kellett.- Őszintén szólva, soha fel sem merült bennem a kérdés. - Úgy tűnt, hogy Blanche egy kicsit kényelmetlenül érzi magát. - Tudod, hogy van ez. Manapság nem mehetsz oda valakihez csak úgy megkérdezni, hogy hova valósi, mivel a legtöbbünk bárhonnan jöhetett.- Aha... - Aku-Yaa bűntudatosan, de elégedetlenül mormogott. És Blanche megérezte a rosszkedvét.- Egyébként miért akarod tudni? - Mostanra már tisztán látszott, hogy kellemetlenül érzi magát. Mert eszébe juthatott, hogy normális esetben, ha valami új étellel találkozunk, ami ízlik nekünk, akkor a receptjét kérdezzük, nem pedig azt, hogy honnan van a recept. Aku-Yaa-nak ki kellett böknie. - Mert ezt már csináltam neked. - Remélte, hogy nem kiabált, vagy hogy nem hangzott mérgesnek.- Mit? Mikor? És hol? - Blanche teljesen megdöbbent. Aku-Yaa szép nyugodtan emlékeztette, ügyelve arra, hogy ne emelje fel a hangját. Csak a puszta tényekre. Ezalatt Blanche-nak az agyán keresztülcikázó számtalan gondolat közül csak egy ült ki az arcára. Őszintén meglepettnek tűnt.- Nem mondod! - És most, hogy Aku-Yaa tudta, hogy ezt hogyan értse, csak annyit mondott: - De. Egy népszerű highlife együttes egyik számának a részletét hallotta, amelyet egyszer egy rádióadón „világzeneként" konferáltak fel. A bemondó megemlítette az együttes nevét, de azt nem, hogy honnan jöttek. Mintha az, hogy a zenét afrikaiként tüntetnék fel, valahogy levonna az értékéből. Amit akkor érzett, az nem teljesen a szégyen volt. Valami zavarodottság lehetett. És most itt volt, egy tönkretett csodálatos étkezéssel, és arra gondolt, hogy ebben a globális faluban, ahol az afrikai zene csak a „világzene" része, talán az afrikai étel csak akkor válik ehetővé, ha egy egzotikus, egyetemes konyha része. 28
