Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 2. szám - Rabemananjara, Jacques: Karácsonyeste ’47; Mese Bakolinak: versek
keresztbe vetett lábakkal, az igazság meggyalázott és szűz ágyán, teljes hosszában kiterült fajom kebelén, ülnek e holokauszt-nyírta haj-hegyen. De ott, fönn, csillagok bűvös játékára figyelő, Délre nyíló ablakban kikönyököl egy síró, megkínzott, lágy tekintetű, szerelem- és alkonyat-ringatta kisleány. Tapogatózva mit keres a Sötétség folyosóján! Sem a lopakodó léptek nyomát mit a homokban és a perzselt füvön hagytak a halál küldöttei, sem titkos szűrőjét a Város szent tavának szívében lopni induló Holdnak sem a romokon még álló monolit oszlopot Talán még csak nem is egy emlék holttestét mely már bomlásnak indult a kékdongók mérge nyomán. Tapogatózva mit keres a Sötétség folyosóján! A mágnes-tekintetű fekete könny- és alkonyat-tekintetű kisleány! A megszakadt álomfonal ott remeg, csupaszon, a dombok-adta csók alatt. Hív a levetkőztetett szerelem rózsaszín köldöke lyukat ver a zárt-ajtós cella nedves kövébe: csak egy lendület! egy visszhang! Egy költemény egy költeménybe kezdtem délben egy költeménybe kezdtem mit az ártatlanságnak dedikáltam! Egy költemény is virágba borul csupa láng csupa bíbor fénylő koszorúba
