Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 2. szám - Rabemananjara, Jacques: Karácsonyeste ’47; Mese Bakolinak: versek
Ók azonban nem válaszoltak, a kínzások és az éj szörny-tüzű hírnökeiMilyen nyelvet beszélnek? A mi nyelvünk tűz-darabként árad az isteni-tisztasággal és virág-ártatlansággal ragyogón izzó Igéből. Azt akarjátok, valamit felfogjanak belőle, a halál küldöttei? A szegények! Nagyon, de nagyon szánalmasak! Az éj a Nap hitvesének hiszi magát és magának lent, nagyon alacsonyan, egy fehér királynő sorsát ígéri! Kísérik az Ikrek. Vidáman ugrándoznak a transzba esett Kos és az arany-patájú Bika mi ráront a hatalmas Útra, hol a Sarkcsillag ragyog átható ártatlansággal és fiatalon. De ki köpött a Mérleg arcába és fittyet hányva királyi fényének, ki adott parancsot a csillag elfogására? Borzalom! Megbocsáthatatlan bűn! Mindenfelé kihirdették az átkozottak a szentjánosbogár korszakát s a Nagy Medve vidám eljövetelét! Már a mamut gaz jogarja a horizontot lezárja s a Skorpió patái a Szűz ámbra-illatú nyakát tapossák. Elfordítom, mint a hattyú, fejemet. Lassan, lassan, moha és bársony fojtásával a csönd beburkolja a Földet: Éppen csak pihe libben vagy puha szél szórja szét az ősz hulló leveleit. A halál és az élet szorít a végtelen tátongó küszöbén! A csönd csodálatos bájjal burkolja a Földet. Csókot hint, hol a Szorongás és a Fájdalom puffadt ajkait mit a végtelen áhítat érint. A hatalmas Fájdalom és Szorongás ott ülnek, egymásnak háttal, 21
