Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 2. szám - Rabemananjara, Jacques: Karácsonyeste ’47; Mese Bakolinak: versek
Vadul, puskatussal és tőrrel törtek be hermetikus csöndjébe a szentélynek, hol az örökfényű tömjén égett. Vittek mindent, ó, szentségtörés! még a szegény itatóspapírt is mi közeledtükre meggyűrődött az összetúrt asztalsarkon! A kínzások és az éj szörny-tüzű hírnökei. Mormolnak összefüggéstelen és logikátlan szavakat. Van talán egy Jó Istenük, akihez fohászkodjanak, áldja meg őket felbérel t-gyilkos szükségükben ? Kit szólítanak, amikor lábuk alatt a fényes padlót nézik? Lehet, azt remélik, egy homokszem mélyén üldözőbe vehetik a sorsom előtt nyitva álló végtelen talányt! És bekeríthetik lelkem villámló magját? Itt semmi nem illik gőgös-büszke kezeikhez, és minden, a hangyák, a szúnyogok, minden lázad a géppuska- és ágyútűz törvénye ellen. Átok a bilincsre! Átok a hóhérok gőg-büszkeségére! Átok a halál minden zsoldosának arcára! Mennyire szerették volna ajkaimról gyűlöletük és szégyenük dupla élével lekaszálni szép mosoly-koszorúmat, áldozatomat a Tavasz Isteneinek! Mit vizsgálódnak az ágyon, hol még vonaglik az otthagyott lepedők hű fehérsége melankolikus kísértése a boldogság kagylóhéjában felgöngyölt álmoknak! Lehunyom szemem. Összeszorítom öklömet, hogy jobban érezzem véremet, ahogyan bensőm éjén végigszáguld. Az alagút végében hirtelen fólborul az ezernyi szorongás-sarok-tiporta szeretett has víziója, és testünk ölelésétől még meleg ágyban a szemérmetlen Bánat kíméletlenül szakítja fel női szerved utolsó titkát. Lezárom szemeimet. Összeszorítom öklömet. Átok a bilincsre,
