Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 2. szám - Rabemananjara, Jacques: Karácsonyeste ’47; Mese Bakolinak: versek
Mese Bakolinak Denise-nek Dél volt, versbe kezdtem, alkonyidőn vers születését megfojtották kezeikkel a halál küldöttei, a kínzások és az éj szörny-tüzű hírnökei. Sáros lábaikkal szennyezték az aranykapu lépcsőit Beszennyezték puha-gyapjú szőnyegem, a halál küldöttei, a kínzások és az éj szörny-tüzű hírnökei. jó estét, Uraim! Mit akarnak tőlem? Sötét szemmel vizsgálták a falak összekötő vonalait, virágos közönyét a parknak, hol pálmák zizzennek, a kínzások és az éj szörny-tüzű hírnökei. Sorban felforgattak díványokat, foteleket, székeket, éjjeliedényt, kibeleztek párnát, matracot et caetera et caetera, ahogy elnézte az ember őket, fűzőjükig merülve kapott parancsaikban, zavartan annyi virágja-borított liliom között, azt mondhatnánk, a tabernákulum lábánál meglepett szentségtörők. Százezer tonna lelkiismeret-furdalás folyik már agyukból, mint ólom a parázs alatt. De hát kit akarnak letartóztatni, annyi nemes lélek között? És az Istenek kertjében melyik tiszta virágot leszakítani? Hirtelen valaki megragadta a vázát, benne alig-nyílva álmodik a szép, reggeli rózsa, boldogságomhoz a dedikáció. A váza törik száz darabra! O, borzalom! hogy a finom prém-puha ujjú Arkangyalé helyett mások kezei érintették! A szomorúság kastélyában valaki egy meggyilkolt, fiatal szerelem halálharangját kondítja, de a vén bronz első ütésére a harang is megrepedt. Zokogás vékony hálója hull alá a titkot-őrző toronyból. Pedig a templom üres volt, mikor megérkeztek hírnökei a kínzásoknak. 13
