Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 12. szám - Wehner Tibor: "A rideg szép" (KÉSZ – KASZ - 2014)
Wehner Tibor „A rideg szép" KÉSZ - KASZ - 2014 2014 nyarán a KÉSZ Ipari Parkban immár tizenegyedik alkalommal rendezte meg a KÉSZ Csoport a művészed mecenatúra programja keretében a KASZ-t, a Kecskeméti Acélszobrászati Szimpóziumot. A 2004-ben indult alkotótelep-sorozat ezúttal is tárlattal zárult: a júniusi-júliusi hetekben a kecskeméti ipari vállalkozás 12-es üzemcsarnokában tíz művész az alkotótelepen készült alkotásaiból rendezték meg a szervezők a zárókiállítást. A szobrászati művésztelepek lassan öt évtizedes magyarországi története (az első ilyen megmozdulásra 1967-ben Székesfehérváron és Villányban került sor) fontos, új fejezetet teremtett a magyar művészetben, és ez különösen igaz az esztendő egy-egy szakában alkalomszerűen, de évente vissza-visszatérőn működő szobrászati alkotóműhelyekre. A rendszerváltás előtti évtizedekben ez volt az az alkotói szféra, ahol a művészek viszonylag függetlenül, az iránymutatásokat adó vagy a támogató-tiltó-tűrő művészetpolitika áldásait és beavatkozásait elkerülve, tulajdonképpen szabadon dolgozhattak. És ez volt az a szobrászati szféra, ahol úgy születhettek meg nagyméretű, nagy anyagkészleteket és technikai apparátust mozgósító művek, hogy nem volt megrendelő, nem volt akadékoskodó zsűri - vagy ha volt, akkor csak utólagosan és teljesen fölöslegesen. A nemegyszer nemzetközi csapatban dolgozó szobrászok az egy-egy anyagfajta, egy-egy technikai eljárás által egységesített műhelyekben - a kőszobrászok Villányban, az acélszobrászok Dunaújvárosban, a faszobrászok Nagyatádon, a bronzöntők Nyíregyházán és Mezőtúron, a különböző kő- és fémanyagok megmunkálói Zalaegerszegen - szabadon kísérletezhettek, s ezért ezek az alkotótelepek rendkívül fontos szerepet játszottak a modem magyar szobrászat új törekvéseinek kimunkálásában, az anyaghasználat kitágításában, a technikai megújításban, a progresszív kezdeményezések életre keltésében, az új szemléletű munkák megszületésében. A 2000-es évek Magyarországán természetesen már egészen más a helyzet, mint a kilencvenes évek előtt volt, de változatlanok a szobrászati munka anyagi-technikai feltétel- rendszerei: nyersanyagra, ipari jellegű technikai apparátusra, műhelyfeltételekre és nem mellékesen a munkalehetőségek támogatására van, vagy inkább lenne szükség. A feltételes mód használata sajnos indokolt: a magyarországi alkotótelepek ugyanis finoman fogalmazva is válságos periódusukat élik, és ez a válság legsúlyosabban a szobrászati telepeket sújtja: Siklós kőszobrászati alkotótelepe már régen bezárt, Dunaújváros acélszobrászati alkotótelepe felfüggesztette működését, Nagyatád faszobrászati műhelye vegetál, és nem érkeznek hírek Nyíregyháza-Sóstó, Mezőtúr és Zalaegerszeg szobrászati stúdiói felől sem, és csupán - Kecskemété mellett - az 1997-ben megnyílt tatabányai nyári fémművészeti műhely dolgozik folyamatosan, változatlan intenzitással. Kecskeméten - akárcsak a közelmúltban felfüggesztett működésű dunaújvárosi alkotótelepen korábban - a fémmegmunkálás, az acélfeldolgozás vált a szobrászi munka 61
