Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 12. szám - András Sándor: A világhoz képest (Gömöri György: Rózsalovaglás. Újabb versek)
Szerencsés a fa, amelyik enyhe éghajlat alatt virágozhat s hozhat minden második évben termést ezt példázza két országom két fügefája. A „két országom" viszont az ugyanebben a ciklusban olvasható, és Kányádi Sándornak ajánlott Magyar vers a Holt-tengernél címűre is utal. Ebben egy a Holttengernél dolgozó erdélyi születésű emberről van szó: aki csak törve beszél ivritül és súlyos magányában gyakorta magyarul mormolt verseket olyanokat hogy „ég a napmelegtől a kopár szik sarja" vagy pedig itt ahol tombol a „lángsugarú nyár" „a tél dere már megüté fejemet" A „tél dere", bár a firenzei tavaszba került, a Rózsalovagláshoz is tartozik, nem csak a Két fügefához. A Rózsalovaglás kilencven versét ilyen gyökérszálak, rizómák tartják össze. Rizómák. Ugyanis a Rózsalovaglás című vers nem fatörzs, amelyikből a kötet többi versének ágai, levelei, maga a kötet lombja ered. A „rózsalovaglás" furcsa szóösz- szetétele nem tekinthető verskötetet értelmező képnek, persze fogalomnak sem: nem allegória, nem szimbólum, nem metafora, hanem minden további élesítés nélkül: jel. Hans Blumenberg „abszolút metaforának" mondhatta volna, Gottfried Benn „ Chiffre"-nek. Ezekhez egyszerre társítva mondom egyszerűen jelnek: olyasmi, ami csak helyezhető, észlelhető és éppen puszta helyezhetősége - vagyis nem szintaktikus szerepe - szerint érezhető: ellenáll a magyarázhatóságnak. Ezért illik a rózsalovaglás a kötet egészére, és ezért nem törzse a kötet verseinek: azok mindegyike magyarázható, ha némelyikük részletei olykor annyira személyesek is, hogy Gömöri Györgyön kívül csak igen kevesen érthetik: Nevek, és ha személynevek, nincs értelmük; ha van, amennyiben utalnak, akkor sem az számít, hanem a funkciójuk. A fügefákkal kapcsolatos versben például nem tudom, ki a „Pista"; és csak azért tudom, hogy a Vélszi emlék című versben a „Nekünk Andrással csak a Snowdonra / futotta", kire vonatkozik, mert rám: együtt mentünk Walesbe 1958 tavaszán, és ott, egyebek mellett felmásztunk Wales legmagasabb hegyére, (magasabb a Mátránál, de a Tátránál alacsonyabb). Az ilyen magyarázat azonban szerintem, teljesen szükségtelen; az „András" név is csak jel: a vers hangján szóló ember valakivel, feltehetően baráttal, mindenképpen útitárssal mászott fel a Snowdonra. A név lehetne kitalált is, ha azonban nem az, hanem tényleg valakié, pontosabban: ha valakiének érződik, akkor olyan jel, amelyiknek a funkciójában az abszolút metafora és a chiffre egybeesik. Ezen azt értem, hogy a versnek van írója számára élmény-háttere, amire nem azért utal rejtjel (=chiffre), hogy valaminek/valakinek az azonosíthatósága titokban maradjon. A rejtjel ugyanis ezúttal egy abszolút - tehát fogalmilag pontosíthatatlan - metafora is, jel valamire, amire csak a vers-egésszel és minden további kifejezhetőség nélkül lehet utalni, ugyanis ellenáll minden más adott összefüggésnek (kontextualizálhatóságnak), amibe helyezni lehetne. Ez a valami ebben az esetben egy 58
