Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 12. szám - András Sándor: A világhoz képest (Gömöri György: Rózsalovaglás. Újabb versek)
hamar, 22 évesen halt meg a harctéren Bukovinában. Kevéssel később megtalálták a sírját, kiásott tetemének kabátjában a jegyzetfüzetét, benne jegyzeteit és verseit, ezeket még 1915-ben kiadták Budapesten. Angol verseit kötetben a baráti körhöz tartozó Virginia Woolf és férje adta ki Londonban 1925-ben, gondolom, halálának tizedik évfordulójára. Mindez eléggé rendkívüli, és köze van Gömöri György mostani kötetéhez, amennyiben nélküle nem írta volna meg a kötetnek is címül választott szerepjátszó verset. Ennek a jelentőségét azonban Békássy kilétének ismerete nélkül is felfedezheti a nem is különösen szorgos olvasó. A vers utolsó öt sora ugyanis a kötet hátsó borítóján is olvasható egy fénykép alatt, ami nyilvánvalóan a szerzőt, Gömöri Györgyöt mutatja: Most készülök utamra (szűz Octavian) rózsákkal feldíszített paripán hogy dulce et decorum? Ugyan már! megyek a sors hívó szavára engedelmesen míg tél-ezüstbe fagy virágom és fejem Ez persze ott, a kötet hátlapján eléggé rejtélyes. Aki viszont felfedezi a verset, amelyik így végződik, biztosra veheti, hogy Békássy Ferenc számára, akárki volt is, nem volt édes és dicsőség [meghalni a hazáért], mégis ment és meghalt. A fényképből néző ősz férfi arcából és arckifejezéséből talán megérzi az olvasó, hogy a vers írója is engedelmeskedik, nincs módja rá, hogy ne tegye: az ő feje és virága is majd tél-ezüstbe fagy. Nem lelkesedik, de nem is lázad. És ha már a vers ismeretében pillant vissza az olvasó a kötet hátlapján látható ősz férfi fényképére, szinte biztosan érezni fogja, hogy a két utolsó sort az is mondja, aki a saját szerepét is játssza, nem csak Békássyét. A „virágom" ugyanis (olvasatomban) nemcsak, sőt elsősorban nem a rózsára utal, hanem a költő Békássy versére, amiből két sor beidéződik abba a versvirágba is, amelyik maga a Rózsalovaglás című vers. A kötet nem ezért jó, de a többnyire beszélgetés-stílusban írott és olvasható versek efféle belső bonyodalmak észre és szívre vétele nélkül, nem lenne annyira jó és hatásos, amilyenné a kiásható és felfedezhető, az egész kötetet behálózó kép-szövevény teszi. Vagyis rejtetteket lehet és kell is feltárni, ahogyan ezt persze a legtöbb valamire való vers megköveteli, hiszen a költészet jellegéből fakad. Ebben az esetben például segít, ha valaki figyelembe veszi, hogy a Rózsalovaglás a Magyarok Deventerben ciklus versei között található, és az előző ciklus, a Tavasz Firenzében versei közt van egy Két fügefa című vers is: Zölden erezett tenyér a fügefalevél a Szegedy Róza házánál fenn Badacsonyban. Ősz van, a fa most rügyekkel teli de mi lesz vele télen? Meglehet, lefagy egy szálig, hogy aztán újra rügyezzen, de sose érjen. Mesélek Pistának a cambridgei fáról: a kollégium kertjében él, lenn a foly ónál, szép, terebélyes - hányszor szedtem már róla érett fügét! 57
