Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 12. szám - András Sándor: A világhoz képest (Gömöri György: Rózsalovaglás. Újabb versek)
ben a rendszer néhányszor fejre áll, / de válsága terjed, mélyül, / meg nem áll A zsanér megolajozásának vagy csupán annyi köze van a jelzett eseményekhez, hogy megtörtént, és Gömöri annyira fontosnak tartotta ezt az adott összefüggésben lényegtelen körülményt, hogy - újraírva is - beleírta a versbe. Vagy valamilyen hatás miatt írta bele. Ez utóbbi esetben talán jelezni akarta, hogy a rendszer zsanérját is be kellene olajozni; vagy éreztetni vélte, hogy igyekezett egy jót aludni, de alaposan felzörgették; vagy azt sugallta, hogy a barát mondatában a rádióhír nagyobb zajt csapott, mint az olajozatlan zsanér; vagy az összkomfortos lakásban az olajozatlan zsanér a magyarországi rendszer topisságát jelezte, esetleg az ott lakók tunyaságát és nemtörődömségét, szemben a prágaiak megalapozott törődésével és forrongásával, stb. Egy jó vers azonban elvárás szerint - szándékosan kerülöm a közömbös jelentésű „kommunikál" szót - nem közölni szokott, nem is hírt mesél, mint Tinódi (például Eger ostromáról), hanem létrehoz, és érző-értő-alkotó élményt vált ki, provokál, hív-szólít elő: a latin „provoco" elsődlegesen azt jelenti: beszédhanggal (vox, német Stimme, angol voice, francia voix, ami más, mint a csengőhang, illetve a zene- vagy az énekszó: latin sonus, német Klang, illetve Ton; angol sound). A kötet utolsó ciklusa, „Hírek és sorsok", ugyan hír-közlésre utalhatna, de egy verskötetben nyilván nem újsághírt olvas az ember. Az a szerepjátszó emberhang, amelyik az „1968 augusztusa, újraírva" című versből szól, tevőleges része annak, amit „közöl", a zsanér olajozásának, továbbá annak, hogy ezt versben teszi. Ebben a költői alkotásban még a beszélgetés nyelve is versnek csinált, a sokféleképpen érthető-érezhető képek is versnek csináltak (poétikusak). A végén olvasható és szójátékkal szatirizált kijelentés is olyannak készült (bár reflexió, és nem érzem, hogy az előző sorokban olvashatók szempontjából funkciója lenne). A legszokványosabb beszélgetésnek is vannak poétikus, érzést és értést egyszer- re-egyben keltő (költő) képi és ritmikai részei (Deborah Tannen, Talking Voices. Cambridge UP, 1989). A hagyományos beszélgetés-közlés során is a képiség maga, például a zsanér-olajozás, attól függetlenül tör fel, hogy a stílus beszélge- tő-e vagy sem. Ennek azonban az ellenkezőjét is érdekesnek tartom: a beszélgetésstílusban írott részek éppen annyira részei egy költeménynek, mint a kétségen kívül költőinek érzett részletek. Ha egy beszélgetésrészben akad bármi, ami érzést és képiséget kelt, mint például a zsanér-olajozás, ugyanegy versben történik, és hozzájárul, hogy költeménnyé, verssé tegye a versformátumban jelentkező nyelvi folyamatot. Gömöri György kötetének a címe, a meglepő Rózsalovaglás jól hangzik, de érthetetlen. A hasonló című vers maga is meglepő, még akkor is, amikor valaki kíváncsiságból utána megy az alcímnek: „Békássy Ferenc 1914-es jegyzeteiből". Hiszen nem sokan tudják, ki volt Békássy Ferenc, és ha valaki tudja is, valószínűleg nem olvasta róla Gömöri György írását a New Hungarian Quaterly egyik régi számában. Sok mindent megtudni belőle Békássyról, persze valamennyit Gömöriről is, mint Angliában élő és angolul is író irodalomtörténészről és kutatóról. A nemesi családból származó Békássy Ferenc költő volt, Zsennyén élt, de anyja Angliában taníttatta, aztán a camb- ridge-i egyetemen egy jó nevű társaság tagjává is választották, híres írók és tudósok baráti körébe tartozott, ezek között első helyen a közgazdász Keynest kell említeni. Az első világháború kitörésekor haza ment Angliából, onnan a keleti frontra, és igen 56
