Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 12. szám - András Sándor: A világhoz képest (Gömöri György: Rózsalovaglás. Újabb versek)
Nem írok választ, mert kinek? „A címzett ismeretlen". S bár egyre jönnek az újabb levelek: ázott-sötétek, rozsdaszínűek, méregzöldek, már nem törődöm velük, hiszen tudom, mi lesz - nyirkos tél, az utcán hol tócsa, hol koszos latyak. Alacsony légnyomás. De aztán hirtelen magához tér minden megint, rügyezni kezd a kert, és valahol tisztán, élesen trillázni kezd egy idetévedt tűzpiros madár. A vers egy alkalmazott klisével kezdődik, ezt egy klisészerű szójáték semlegesíti, de a játék aztán komolyra fordul, és egyfajta türelmetlen rezignációba - nem tudni, a türelmetlenség annak szól-e, hogy Isten rejtőzködik, vagy annak, hogy nincs is, aki rejtőzködhetne: ez egy a tudás számára feloldhatatlan ambivalencia -, végül az egész kérdést mintegy elsöprő tavaszt villant elő a vers. Nem forradalmas kérdéssel, mint a nyugati szélhez szóló ódájában Shelley, hanem a rezignációt egyensúlyozó, sőt mintha felülmúló nyugalommal. Az ilyen nyugalom azonban ritka a kötetben. És meghatározóan másmilyen, mint a Virág-bizonyságban volt. Virág hervadt abban is, bánat is kísérte, de jellegzetesen következett rá az az illattalan illat, amelyik a kijelentés hite szerint „valahol mégis megmarad". Mivel a vers tulipánjai hat nap alatt hervadnak el, a múló illat feltételezhetően a hatodik és a hetedik nap között, mindenképpen a hetedik napra lényegül illattalanná. A kötetnek meghatározó sajátsága, hogy hit, illetve folyamata a hívés dolga, hogy ilyen átlényegülés megtörténik-e. A Virág-bizonyság kötet Aki még hisz, az így könyörög című versének utolsó strófája így kezdődik: „Istenem, ki a forradalmat / belénk ültetted és akartad", és így végződik: segítsd meg Istenem a népet, kit soha senki meg nem értett, mert minden vágya csak remény lett, s minden virága elfagyott. Volt tehát abban az első kötetben hervadás mellett virágok elfagyása is; könyörgés kérte, hogy ne legyen. A virágbizonyság nem is az újrarügyezés, hanem a virágzás és a hervadás utáni mégis megmaradás bizonyságát sugallta. Ez tehát a lényegi változás, nem az, hogy a Rózsalovaglás kötetben a rügyezésnél hangsúlyozottabban és gyakrabban tér vissza a hervadás és a pusztulás. Ennek a meghatározó változásnak a jele, hogy az illattalan illat valahol megmaradását leváltja az illat és a virágzás ámulata. A Megjött a jó idő című versben is a virág-virágzás régi motívuma tér vissza enyhe és ambivalens rezignációval (a virágbizonyság másféle szóösszetétel volt, egyszerűbb és jambikus lendületű, mint a mostani és ritmusában is rejtélyes rózsalovaglás, rejtélyes, hiszen ez az összetett szó egy alkaioszi verssor, ami egy lejtő trocheussal kezdődik, és egy emelkedő jambust megakasztó-semlegesítő-megfárasztó, mégis dacos spondeusszal véződik): Halványlila harangvirág-had szállta meg a parányi szomszéd kertet, ahol máskor vadrózsa nyílik. 53
