Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 12. szám - András Sándor: A világhoz képest (Gömöri György: Rózsalovaglás. Újabb versek)
András Sándor A világhoz képest (Gömöri György: Rózsalovaglás. Újabb versek) Gömöri György nagyon érdekes és jó verskötete sokféleképpen olvasható. A költő jelenlegi vers-sors állapota iránti személyes érdeklődésen túl engem mindenekelőtt az ragadott meg és foglalkoztatott, amit az (elsősorban magyar) költészet egyik jelenleg kiharcolható különleges lehetőségének éreztem. Ezt legerőteljesebben a kötetnek is címet adó vers érezteti és példázza, erről ezért később. Az egész kötetet illetően ugyanis egy másik, egy általánosabb, számomra személyesebb, de, úgy gondolom, a személyes érdeklődést szintén meghaladó jellegzetességre szeretném felhívni a figyelmet. Amikor a kötet címe és a fedőlapon látható őszalkonyi fa képe után a verseket kezdtem olvasni elkerülhetetlennek éreztem a késztetést, hogy ezt a kései kötetet a legelső Gömöri- kötet, az 1958-as Virág-bizonyság párhuzamosában figyeljem meg. Annak a címét is vers, abban maga a kötetnyitó vers adta. Első két sorát: „A hattyúszárnyú tulipánok / az öröklétbe úsznak el", az utolsó strófa magyarázza: A hattyúszárnyú tulipánok elhervadnak hat nap alatt de az az illattalan illat mely múlásukkal szerteillan valahol mégis megmarad valahol mégis megmarad A Rózsalovaglás kötetet is jellemzi a virágmotívum, és bár benne a hervadás-lomb- hullás, a természet rendjének a fonákja kap fő hangsúlyt, annak a rendnek a színét ezúttal is a virágok újrarügyezésének bizonysága jelzi. Megtalálható ez az egyen- súlyozatlan kettősség magában a kötet címét adó versben is - „az őszről írtam hogy milyen ünnepélyes / bús az elmúlás bár aztán tavasszal / virágtól zeng az ősi park megint" - de ebben a versben végül - végül? - tél-ezüstbe fagy a virág. Jobb példa ezért Az ősz leveleiről című vers: Nap-mint-nap küldözgeti nekem fáradt leveleit az ősz. Tele már velük a küszöb, de néha jut az előszobába is. Mind egyről szól: az elmúlásról. Az elhullásról. A halálról. 52
