Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 12. szám - Szepesi Attila: Bagolyvár (Barbár szonettek - versciklus)
Jancsi. Nincs emlékműve se, kopp-kopp, folyton közeledik. Ködből született, horpadt-arcú hérosz: kipi-kopp, kopog a, kopog a, kipp-kopp falába döccen a hepehupa járdán. Nyárimikulás Mi van, te nyomorjampec, kimenő van a szegényházban? Csak ne diózzon a szemed, mert betöröm a burádat. Kússz el a trágyagyárba főkóstolónak, hanyag haverom, vagy mint az indián, szaladj a fing után. A lényeg: lépj olajra, te izompacsirta, kopj le, mielőtt összekuszálom a bélésed, slattyogj a mucsai csöcsrázóba csörögni a csúzos nénikéddel, aki tripperes bártáncosnő volt Singapore-ban. Hiába is köpnél a toprongyos ősödnek, aki a fogával vakarózott. Ide a rozsdás bökőt, ha nem adom kezedbe a kukkoló kókuszod, te macskajancsi. Nálam egy pofon hat bukfenc. Húzz hát el a vadludakkal, és ne játszd hőzöngve az eszed, te girnyó nyárimikulás! Vasvödör Találkoztam egyszer a vonaton Tutival, egykori játszótéri cimborámmal, aki egy NB IITas focicsapat ugrifüles balszélsője volt. Elmesélte: nemrég szabadult a börtönből, három évet sóztak rá, mert valami homályos Széna téri fényképen felismerték, ahogy egy jókora dobtáras géppisztollyal feszít a legendás Szabó bácsi oldalán, hiába tagadott. A vallatásokról, melyeket sokszor éjszakai álmából felriasztva tartottak, csak annyira emlékezik: többször elájult, és ekkor leöntötték jéghideg vízzel - nagyot koppant a betonon a vasvödör. Ma is fáj a veséje. Mégis a forradalom legszörnyűbb emléke számára nem is az akasztott ávós, hanem a ferdeszemű kiskatona, aki kiugrott az égő ruszki tankból, lángolt a ruhája, ordított és kínjában hányta-vetette magát. Csak valami elüszkösült kupac maradt belőle a járdaszélen, akkora, mint egy csecsemő.
