Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 12. szám - Markó Béla: Póráz; Szilvakék; Ilyen lesz (versek)
Póráz Légy szíves, szagold meg, mondom, meg vagyok hűlve, nem érzek semmit, odatartom a szelet kenyeret, készségesen beleszimatolsz, nem penészes, aztán leülünk reggelizni, az az igazság, hogy amúgy is sokat romlott a szaglásom, erről már írtam is egyébként valahol, akár az erősen rövidlátók, egészen közel kell hajolnom még az ajtó előtt tobzódó leanderhez is, hogy szédítő, fűszeres illatát magamba szívjam, de nyilván így fogy el minden, s mint annak idején nagyapámék egymástól a spárgával megkötözött okulárét, a szemedet is kölcsön kell kérnem, hogy látod-e, miféle madár tollászkodik a kert végében a szilvafán, rozsdafarkú-e, veréb-e, rigó-e, persze egyelőre én olvasom el neked az apró betűs használati utasításokat, távolra inkább te, közeire inkább én, így osztjuk el a feladatot, ki tudja, egyszer majd meghallani is te fogod helyettem, ha szólít valaki, először a magas hangok halkulnak el, aztán a mélyebbek is távolodnak, végül pedig eltompulnak a puha ujjbegyek, érdesen ide-oda siklanak a mellbimbókon vagy a combhajlatokban, sokáig elidőznek a pihés nyakszirten, ijedten megtorpannak, amikor a nedves ágyékba belemerülnek, mint aki a réten véletlenül zsombékosba tévedt, és minél hamarább szabadulni akar, előbb-utóbb átköltözünk egy vakvezető kutyába, aki tulajdonképpen maga az Isten,
