Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 11. szám - Buda Ferenc: Derű-ború (Tűnődések fehérről-feketéről XI.)

volt is, ügyesen, takarosán, arányosan rendezte el a több mint félszáz főből álló tömeget. Kiegészítő eszközként mindössze két hosszú, alacsony tornapadot meg tizenegy támlás széket kellett igénybe vennie. Az elöl lerakott tornapadon tizenegy tanuló helyezkedett el, továbbá Lőcsei Lajos tanár úr, az énektanárunk, s egyben az iskola énekkarának karnagya, aki mérsékelt termetével amúgy sem haladta meg a tanulók átlagát, s vélhetően nem vette zokon, hogy neki már nem jutott szék abból a tizenegyből, amelyek mindegyikén nála nagyobbra nőtt férfikollégái s a tanárnők foglaltak helyet. A két hivatalsegéd - a pedellusi rangot több évtizedes szolgálatával kiérdemlő Lévai bácsi s nála valamelyest termetesebb, ám jóval kopottabb külsejű beosztottja (akinek a nevére már nem emlékszem) - a tanulók középső sorának legszélén állva vettek részt az emlékfotózásban.

A látszatra szokványos csoportkép láttán egy-két dolog nyomban feltűnik a mai szemlélőnek. Legelőször talán az, hogy mekkora méret- és fejlődésbeli eltérés tapasztalható a fiúk soraiban. Akad köztük egy-két jól megtermett, már-már felnőttnek tetsző fiatalember, ám ugyanígy néhány, még igencsak kisfiús külsejű gyerek is. Mivelhogy épp egymás közvetlen közelében állnak, kiváltképp szembeötlő ez az osztály egyik kitűnője, az akkor még szinte lányos képű, az énekkarban szép szoprán hangon éneklő, véznácska Kálnoki Kiss Sanyi meg a markáns ábrázatú, öles termetű Móré Rudi (utóbbi a DVSC kiváló játékosa, majd edzője) esetében. Az első sorban ülő Bessenyei Pisti pedig a maga pöttöm mivoltában kisebb volt mindnyájunknál. (Eme sajátosságát, amint azt épp Szilágyi Sanyitól megtudtam, felnőttkorában is híven megőrizte.) Életkori különbségekkel ezek az eltérések aligha magyarázhatók: osztályunk tanulói tudtommal mindannyian 1936 kora ősze és 1937 nyár vége között születtek, így kirívóan túlkoros, de időnap előtt iskolába íratott gyerek sem igen akadt közöttünk. Az eltérés elsősorban bizonyára genetikai - no meg persze életmódbeli - okokra vezethető vissza. Általános tapasztalat szerint magas termetű szülőknek nagy valószínűséggel a gyermekeik is magasabbra nőnek az átlagnál. Másfelől viszont a táplálkozás mennyisége és minősége úgyszintén befolyásolhatja a növekedés mértékét: hitványabb, egyhangúbb koszton testileg visszamaradottabb utódok nevelődnek. (Ez persze fordítva is igaz: vessük csak össze például a japánok - no meg a kínaiak - háború előtti nemzedékének testméreteit a maiakéval!)

Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a harmincnyolc kamasz között egyetlen elhízott sincsen. (Az az egy, aki nem csupán akkori, de mai fogalmaink szerint is kövérnek volt tekinthető, valami oknál fogva - talán betegség miatt - nem jelent meg a fényképezéskor. Viszont az ő kövérségét inkább a rendellenes hormonműködés okozta, mintsem a túltápláltság.) A középtájt feszítő Szűcs Laci valamelyest teltebb volt ugyan az átlagnál, ragadványnevét - Gömbi - azonban nem csupán, s talán nem is elsősorban emiatt kapta, hanem zömök alkata s kerek arca-feje okán. O amúgy is a legelevenebbek közé tartozott: folyton izgett- mozgott, akár egy higanygolyó. (Ma már sajnos nem...) Emlékezetem szerint a párhuzamos osztályokban sem igen akadt kövér gyerek. Módfelett elgondolkodtató ez ma, amikor az iskoláskorúak hat százaléka túlsúlyos. Pontosabban jelöli azonban állapotukat, ha így fogalmazunk: izomzatúk rovására vészesen túltengenék a zsírszöveteik. (Amit, gondolom, az sem egyenlít ki, hogy másik hat

32