Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 1. szám - Gyáni Gábor: A történelemnek kiszolgáltatva
jó ideig visszatérni képtelen vagy visszatelepedni nem kívánó kecskemétiek lakása, ingósága és egyéb anyagi jószága. Nem kevésbé fontos, az ideiglenesség általános érzését, ha lehet, tovább fokozó körülmény a hadifogságba vagy inkább a malenkij robotra elhurcoltak nagy tömege, valamint a helyi internálótáborokba zsúfoltak szomorú sorsa. Eközben létrejött ugyan valamiféle helyi legitim hatóság, ami, jellemző módon, nem kifejezetten a polgári közigazgatásnak, sokkal inkább a rendészeti hatalomnak volt sajátos intézményesülése. Amellett, hogy tartósan legalább harmincezer szovjet katona tartózkodott ez időben a városban, a magyar hatóságot a rendőrség képviselte, amely közvetlenül kommunista irányítás alatt állt, és szinte mindenhatónak bizonyult. A két említett körülmény együtt kezeskedett azért, hogy az ideiglenes viszonyok között, a közéletben éppúgy, mint a magánéletben, a hatalmi önkény váljék uralkodóvá. Szinte paradigmatikus ebből a szempontból Kecskemét esete, amely azt példázza, hogy a háború és a háborús összeomlás által okozott káosz és hatalmi vákuum milyen könnyen teremthet tartós élethelyzetet, amely hosszú hónapokra szólóan képes befolyásolni az adott lokális közösség életét Ilyen feltételek között zajlott az elitváltás, melynek a diszkontiunitás a legfőbb jellemző jegye. Hiszen a zsidó elit - a deportálások eredményeként is - szinte teljesen megsemmisült erre az időre; a korábbi nem zsidó, ugyanakkor vagyonos multipozicionális elit pedig, szintúgy kifosztva, és immár politikailag is gyanúsnak ítélve (olykor perek folytak ellenük), hasonlóképpen pusztulásnak indult. Kikből áll ekkoriban az új helyi elit? Az ekként azonosított 33 személyből három fő képviselte csupán a folytonosságot, az elsöprő többség ellenben olyan fiatal évjáratú férfiakból állt (egy nő akadt csupán közöttük), akik tekintélyes számban kívülről érkeztek (bevándorlók voltak), akiket a baloldaliságuk vagy a zsidónak minősítettség okán a hatóságok korábban üldöztek. Az új elit pozicionálisan a kommunista párt káderállományát képviselte úgy, hogy a rendvédelmi szervezetek vezető posztjait tartotta kezében, onnan gyakorolva a szinte korlátlan hatalmát. Az ideiglenesség korszakának megfelelően az új elit szinte a semmiből érkezett és hamarosan nyomtalanul el is tűnt, egy olyan, megint csak tiszavirág-életű új formációnak adva át a helyét, melyben - a rendőrségi vezetők mellett - már nagy számban képviseltették magukat az egyes politikai pártok vezetői is. Az utóbbiak között olykor még klerikus is akadt, nevezetesen a később tragikus sorsot ért Páter Károlyi Bemát személyében. Ezen új elit társadalmi és politikai arculatát közvetlen módon befolyásolta, hogy Kecskemét erős fellegvára volt - országos összevetésben - a Kisgazdapártnak: 1945-ben az FKGP a szavazatok 73 százalékát szerezte meg a városban. A koalíciós időszak társadalomtörténeti folyamatai, lévén, hogy közvetlenül függtek a politika történéseitől, gyorsan pergő események módjára alakultak az ezt követő időben is. 1948 kecskeméti elitjét vizsgálva Rigó Róbert konstatálja: hírmondóként is alig maradt valaki hatalmi állásban a háború előtti idők elitjéből. Az ezt követő egy-két év során átmenetileg a hatalomba bekerültek is szinte mind homo novusok voltak. S így volt ez később is. „Az 1948-as elittáblára 14 fő került, de közülük hatan az év végéig vagy a következő év elején elveszítették elitpozíciójukat, ketten pedig Budapestre kerültek." (365-366. old.) A vezető pozícióját tartósan őrző szűk személyi kör, amely szerencsésen túlélte tehát a zsidótörvényeket, a német, majd az orosz megszállást, és még a kommunista rendvédelmi hatalmi időszakot is átvészelte, rendre olyan virilis értelmiségiekből verbuválódott, melynek tagjai sohasem töltöttek be politikai szerepet, és csupán a szakértelmükkel szolgálták a várost. Róluk, mint hasonló esetben mindig, prosopográfiai jellegű áttekintéssel szolgál a szerző. Az elit személyi állományát érintő, az előbbiekben taglalt gondos történeti rekonstrukció mellett, vele párhuzamos történetként esik szó Rigó munkájában a vagyonok, az anyagi javak forgandó sorsáról is; és arról is beszámol a szerző, hogy mikor mely állami szervezet (pl. az Elhagyott Javak Kormánybiztossága) rendelkezett felettük az újraelosztá108
