Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 1. szám - Gyáni Gábor: A történelemnek kiszolgáltatva

Rigó Róbert hat főfejezetbe tagolt könyve azzal indul, hogy a szerző megrajzolja Kecskemét, a jellegzetes alföldi mezőváros két háború közötti társadalmi profilját. Nagyban segíti őt ebben Szilágyi Zsolt jórészt kéziratban lévő, a kecskeméti elitről szóló monográfiája, valamint a város gazdaságtörténetét (gazdaságföldrajzát) érintő számos kutatási eredménye. Rigó ugyanakkor némileg változtat is Szilágyi elitfogalmán, mivel csupán a város hatalmi elitjét, a helyi politikai döntéshozókat vizsgálja - a virilistákkal együtt. Ebben a mezővárosi mércével mérve módfelett „modern", vállalkozói habitussal vértezett helyi elitben kivételesen nagy volt a súlya az izraelita felekezethez tartozó személyeknek és családoknak. Mindennek pedig abból a szempontból van nagy jelentősége, hogy Kecskemét az ország azon helységeinek egyike, ahol nem volt feltűnően éles a „hivatalos" antiszemitizmus. Különösen a zsidó származású, vagy csupán annak tekintett értelmiség számára jelentett ez a szokottnál is kedvezőbb életfeltételeket egészen a német megszállásig. így a zsidó ügyvédek zavartalanul folytathatták tevékenységüket Kecskeméten a zsidótörvények meghozalata után is, sőt az arányuk tovább nőtt (!) a negyvenes évek első felében (71. old.). Hasonló tendencia érvényesült az orvosok tekintetében is. Kecskemét persze magyarországi város is, ahol a zsidókat érő diszkrimináció szintúgy érezteti hatását, de közel sem olyan mértékben, mint ahogy a törvényalkotók szándékai szerint ennek történnie kellett volna. „A törvény kijátszásában sokan közreműködtek, gyakran strómanok alkalmazásával »árjásították« a zsidó vállalatokat. Mindezek ellenére a zsidók másodrendű állampolgárokká váltak, sokan elvesztették a választójogosultságukat, vagyonuk és egzisztenciájuk fokozatosan veszélybe került a törvényi rendelkezések miatt, amit több-kevesebb sikerrel egyelőre sikerült kijátszaniuk, vagy egyszerűen nem teljes egészében foganatosították azokat." (80. old.)

Ennek a szinte már idilli, de korántsem ideális állapotnak vetett egyszeriben véget az ország német megszállása, amely Kecskeméten is beindította a zsidó, leginkább a zsidó vagyoni és jövedelmi elit kifosztását, a zsidó népesség gettósítását, majd haláltáborokba szállítását. Kecskeméten már ez időben is a hadsereg volt az úr, kétségtelen prioritást élvezve az események irányítása terén; így leginkább a hadsereg részesedett a gettóba terelt, majd deportált helyi zsidó családok házain, lakásain, elsősorban a német és a magyar katonák rendelkezésére engedték át azokat a civil igénylők rovására. A szerző ugyanakkor konstatálja, hogy bár 1944. március 19-ig a városban nem öltött komoly méreteket a zsidóellenes hangulat és politika, a „zsidó javak" iránt ennek ellenére igen „komoly érdeklődés mutatkozott". A katonaság mellett végül a legszegényebb társadalmi csoportok között osztották szét a szabad prédává tett zsidó vagyont.

1944 októberére Kecskemét hadműveleti területté vált, a hatóságok ennek megfelelően elrendelték a város teljes kiürítését. Ennek nyomán a lakónépesség aránya a város belterületén a korábbi felére esett vissza december derekára, a tágas tanyavilágban pedig a korábbi lakosságnak csupán az ötödé maradt veszteg. Mindennek óriási lesz utóbb a jelentősége, mivel a város ezzel szinte kínálja magát a fosztogatások számára. A magukra hagyott házak, áruraktárak és egyéb javak a civil népesség és az immár orosz megszálló haderő kénye-kedvének kiszolgáltatva váltak a rablások célpontjává. 1944 végén a lakásállomány közel egyötöde állt üresen, vált romossá vagy került a hadsereg kezére.

Miután Kecskemét a Budapest ellen megindított katonai offenzíva hátvédje lett, e tény erősen és tartósan megpecsételte a város későbbi sorsát. A helyzetet jól kifejező szerzői megfogalmazás szerint közel egy éven át, 1944. december 17. és 1945. november 4. között tartott Kecskeméten az „ideiglenesség korszaka". Minden bizonnyal ennek az átmeneti egy évnek a történetírói bemutatása a könyv legfontosabb tudományos eredménye, amely ugyanakkor nóvum is a magyar történetírásban. Rigó elsőként gondosan áttekinti a gazdátlan vagyonok sorsát, képet adva arról a folyamatról, hogy miként váltott tulajdonost a „hátrahagyott" zsidó és nem zsidó, a városból kitelepített, onnan elmenekült és a városba

107