Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 10. szám - Oláh-Gál Róbert: Mentovichék: Mindenáron Erdélybe!
Vajda Dánielné Bolyai Farkashoz Nagykőrös, 1856. március 16. (közel a húsvét, kurta az idő, azért instálom mentői előbb tenni) Édes jó Bolyai bácsi!3 Csudálkozni fog, hogy mi tárgyban irhatok én, vagy tán írásomat meg se ösmeri, míg az aláírásomat meg nem nézi. Én édes Bolyai bácsi, egy fájdalomtól elnyomott Anya vagyok, kit a sors sok nemű csapással látogatott meg, - jelenleg szegény Anikóm betegeskedése a' legnyomasztóbb, - miolta itt vagyok, folytonosan hervad, két nagy betegséget állott ki, mind olyan bajai vannak, a’ mi arra mutat, hogy az idevaló levegőt nem szokhattya, az orvos is azt mondja, levegőváltoztatást kell, de hogyan? hova, mit tehetünk szegény emberek mi? ilyenkor keserves a’ pénz nem léte, helyhez kötött rab az ember, a' fájdalom majd meg öl, mikor négy szép reményteljes gyermekeit látom Anikóm körül, ki napról- napra jobban fogy, és betegeskedik. Azért Sorsunk változtatásán gondolkodunk, más mód arra jelenleg nem mutatkozik, mintha Mentovich oly szerencsés lesz a' MVásárhelyt most ürességbe lévő Mathesis, Phisika, Chemiai Cathedrát elnyerheti; mely nekünk jelen helyzetünkbe igen sokoldalú boldogságot nyújtana. Ennek el nyerhetésére mi itt nem is foghatunk az utakat, módokat jól, hanem azt hiszem, hogy Bolyai bácsi többet tud hozzá, mint mi, azért felszólítom én is a' magam nevében is, hogy mint szegény néhai édes Apám lelki barátya lépjen fel egész lélekkel a’ Mentovich Vásárhelyre vitele dolgába, s' ez által tartsa meg a' nőt szerető férjének, az Anyát gyermekeinek: csak a’ kéne édes jó Bolyai bácsi, hogy ezt a' kis családot tartsa az egymáshoz való szeretetbe, ragaszkodásba, úgy szólnom se kéne, jól mondja Mentovich a' száraz lombokba írt egyik verse végin, melynek címe: „Alvó gyermekemhez" „Ő véd akkor is, ha ránk hév sirokkó fuvul, bésátorozván e fészkét szerelmének lombival Mond, hogy nincs más drágaságunk szerető lelkén kívül, Ha ő nincs...akkor e fészek végkép elpusztul kihűl" Azért édes jó Bolyai bácsi kérjük a' legszívesebben, tegyen meg mindent arra, hogy Mentovichot Vásárhelyi professzornak megválasszák, próbáljon el minden utat, módot réá, ajánlja Mentovichot gróf Toldalagi Ferenc Urnák, báró Bánffi János úrnak, Dósának, Moósnak, kinek csak azért is fontos lesz a' szava mivel a' közelebbről sokat testált a' Vásárhelyi Kolégyomnak. Hiszen meg is teheti kérésünket Bolyai bácsi tiszta lélekkel, mint tudja, hogy az öreg Szásznak Mentovich és Kasza voltak legkedvesebb tanítványai afachjában, és azt is tudja, hogy két évig Vi azon fachokra képezte magát, főleg Berlinbe léte alatt, jelenleg is azon fachokat tanítya hat év óta ezen fő Gimnáziumba, a' hol is a’ Kormány által megerősített tanár, és mind az előjárok, mind a' tanítványai előtt köz kedvességbe álló ember, azt is tudja Bolyai bácsi, hogy talentumos egyén. Mind a' mellett, hogy nekem 's Uramnak boldogságunk gyermekeink jó sorsától függ, még is Bolyai bácsit, ki tiszta lelkű édes Apám, hasonló tiszta lelkű barátya, nem kérném a' világért is, egy oly dolog előmozdítására, a' mit Bolyai bácsi jó lélekkel meg ne tehetne, de mivel mint fennebb irám maga Bolyai bácsi is tudja, hogy Ferencünknek éppen abba a' fachba van szép készülete, 's itt már a' Kormány által is megerőssített fel Gimnázális tanár, ennélfogva bizonyosan csak is előmenetére lehet a’ Collégiumnak. Ami a' nem sok fizetést illeti Ferenc azzal meg barátkozott, dolgozni fog, mint munkakedvelő, privát órákat ad, és mi nőkul kosztot adunk, 's persze együtt maradunk, megélünk, 's így könnyítve lesz mind a' két családon minden tekintetbe az ifjak a' gazdák, mi öregek a' mit lehet segítünk, s így ha őket megelégedve, egészségesen látjuk megvan minden boldogságunk, engemet 's Uramat 3 MTA KK K 23/40 103
