Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 1. szám - Lengyel András: A jelaktusok elmélete: Szívós Mihály könyvéről

kevésbé szabványossá váló jelaktusok végrehajtása mögött ott rejlik ez a gyakorlati-hallgatólagos tudás. Szemiotikái szempontból ez a kétféle tudás is annak a kódnak, szabályrendszernek a része, amely szabályozza a jelaktusok alkalmazását és kivitelezési formájukat. Az a határ, amely az ilyen szemiotikái explicit és a hallgatólagos tudás között fennáll, természetesen itt is erősen elmosódott." (211.) Az intézményesülés is, a hallgatólagos tudás szerepének fölismerése is már csak azért is kiemelten fontos, mert az emberi aktivitást jórészt ezek (s nem a különböző teóriák explicit érvényesítése, „alkalmazása") határozzák meg. Az ideológiai indoktrinációk visszatérő tévedése, hogy ezt a tudásterületet nem képesek átalakítani, mert nem ott avatkoznak be szerveződésükbe, ahol ez hatékony lenne, s csak absztraktumokat erőltetnek. (Ötleteket persze ne adjunk a manipulációhoz.)

Fontos felismerés, amit Szívós így fogalmaz meg: „A jelaktusok kibontakozásukban, fejlődésükben és leépülésükben a háttérben ható szabályközösségek, jelközösségek és intézmények belső logikáját' és a jelalakzatok alkotta rendet követik." (128.)

Mindez természetesen az egyén szemszögéből is értelmezhető, s a jelaktus elmélete ehhez is ad fogódzókat. Az ember élete során például gyakran kerül új helyzetekbe, kerül érintkezésbe új csoportokkal. S reagálnia kell mindarra, amivel az új helyzetben szembekerül. „Amennyiben egy személy újfajta együttműködési és kommunikációs helyzetben szeretne elboldogulni, akkor a megélt, megismert és megértett jelaktusok támpontok lehetnek számára ahhoz, hogy egy számára új érték- és szabályközösség működését átlássa. A további lehetséges helyzetekre nézve feltételezéseket fogalmaz meg, és ezek alapján próbálkozva cselekszik és viselkedik e közösségen belül: megpróbálja felfedezni az ott alkalmazott és preferált jeleket, igyekszik az értékeknek és szabályoknak megfelelni, miközben szeretné őket mélyebben megismerni." (130.) „Valamelyest előrehaladottabb állapotban" pedig maga is megpróbálkozhat azzal, hogy „a már megismert jelaktusok alapján a szabályközösséghez illő jelaktust hajtson végre, vagy annak végrehajtásában segédkezzék" (130.). Ennek az összefüggésnek a fölismerése a kutatás számára lehetővé teszi, hogy egy- egy közösség integratív mechanizmusainak leírását pontosabbá, „egzaktabbá" tegye. De a globalizálódó világ is új helyzeteket teremt. Az egységesülés, amely paradox mód, éppen a konfliktusok megnövekedésével jár együtt, hiszen különbözőek érintkezését teszi gyakorivá, óhatatlanul civilizáció- és kultúraközi helyzeteket hoz létre. Az egyén is, közössége is tőle, tőlük különböző civilizációkkal és kultúrákkal találkozik a maguk eleven konkrétságában. Ilyenkor vagy az „erő" dönt, amely, miközben „megold" problémákat, valójában elmélyíti és állandósítja azokat, - vagy megértjük a másikat, s valamilyen mértékig elfogadjuk ennek a mienkétől különböző érték- és szabályközösségnek a hagyomány szentelte preferenciáit. A megértés azonban így is, úgy is feladatként jelentkezik, nem kerülhető meg. Márpedig, Szívós joggal írja, „ls]zámos kultúrantropológiai jelenség igazán szabatosan csak a szemiotika eszközrendszerével írható le. Ez különösen vonatkozik a kultúránként sajátos jelaktusokra, amelyek mélyen be vannak ágyazódva a helyi és nagyobb közösségekbe. Az ikonicitás kutatása során felfigyeltek arra, hogy még az európai kultúrkörön belül is jelentős különbségek találhatók a nemzeteknél ugyanazon gesztusok kivitelezésénél, amelyek a beszédet kísérik. Az egyes, nyelvileg is arculatot öltő társadalmi intézmények, valamint a kifejezetten nyelvi intézmények, de a jelintézmények is civilizációnként és kultúránként még inkább másfélék. Ezek az intézmények sajátos nyelv- és jelhasználatot tartanak fönn és magukhoz kapcsolódó új formációkat indukálnak. ’’ (139.) S bár kimutatták, hogy „a nemekre jellemző, antropológiai gesztuskészletek - és köztük a jelaktusok - jelentős része egyetemesen használtnak mondható, vannak olyan, jelaktusokba bevont mozdulatjelek, fejmozgások, kézzel tett gesztusok, amelyek viszont csak egy adott civilizációban léteznek, és értelmüket, jelentésüket külön el kell magyarázni azoknak, akik egy más civilizációból jöttek" (139.)

Az absztrakt elmélet tehát nagyon is gyakorlatias funkciót tölthet be közösségek egymás közötti érintkezésének konfliktusos, ám elkerülhetetlen folyamatában. Azok a lehető104