Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 10. szám - Gerőcs Péter: Pilinszkák (versciklus)
Miért? Hogyan. Előttem áll. Kicsoda? Int felém. Miért? Hogyan. A katonák Robbannak a világvégi kakukkos órák. Fekete-fehér ultraibolya. Annyira, annyira szeretlek, Mint a forró nemezpapucs, Amely rálép a sivatag háztetőire. Bejegyzés Majd megint ott állunk, a mélységek Tetején, és újra nem kérdezzük meg: Hol vannak a kinnfeledt kerti székek, Hol az apró pici, tűhegyéles törmelékek? Raszkolnyikov pillantása Hát ezt akartad! Hatalmas fájdalma egy üvöltő torkolatnak, Pisztolydörrenés a pillanat, ahogy lekésed a buszt, És tépett szerelmes, fiatal lányok a kórházi ágyban, És a katonák, a kamrák hűvösében guggolva, Szemüregből előkapart véres pénzzel telefonálnak haza. Ahogyan a lobbanó erdő, a madárraj és zománcolt vaskorlát. Napkorongok hullanak alant, S én tüzes koszorúval homlokomban, Rettenetes taglóval törődött kezemben, Botladozva mennék, de megállók, Keresztbe kivont karddal ragyogsz a kamrák mélyén, Ott is ugyanott, ahol a mélységek záporoznak, És villámlik és mennydörög, S belezuhanok a kádba, a kórházi csend zománchűvösében.
