Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 10. szám - Gerőcs Péter: Pilinszkák (versciklus)

Felütni a könyvet

Amikor Tröszt Árpád átnézett a kulcslyukon, elállt a hóesés. Hajnali egy óra van, és én még mindig mozdulatlanul heverek a konyha és a sötétkamra küszöbén. Anyám meghalt, és Tröszt Árpád elejtette a cirokseprűt.- Árpád? Árpád, drága gyermekem, hallod amit mondok? Kelj fel a küszöbről, édes Árpád! Öltözz gyorsan, leesett a hó, a téli hó! Gyere szánkózni! - Ekkor a kakukkos órák irtózatos hangot adtak ki, s nekem egyszerre eszembe jutott az első cigaretta, amit édesanyám szívott el helyettem.

Bárcsak vége volna egyszer az életben.

Tröszt Árpád elfordította a kulcsot, és a jobb lator azt mondta: „ha leszállsz a keresztről, és elviszel a Paradicsomba.- aztán eltűnt. Már ott ült, az Atyaisten jobbján, Tröszt Árpád pedig hajnali hat órára fólsöpörte az egész pályaudvart.

Hogy újra

A liget fái,

A villanás nélküli bizonyosság.

Egy üres áramvonal, egy futó Szalag odalent, egy tenyérből pergő Homok a sivatagban.

És újra a liget. Egy kávéfolt a terítéken,

S a nap fénylő pálcikái, mint a fésűk,

És megkondul az éjféli Hold.

Hártyás ujjaival felint a háztetőkre,

S örökre megáll a pillanat.

Özönlő, százezernyi raj üvöltő fájdalma Csillámlik irtóztató és iszonyatos dörgéssel, Villámlik a hajnali pózna, mélybe hull Egy csecsemő sírása, s a tüzes Erdők láthatatlan rádiórecsegésbe hasítják Vérző igéjét, hogy ott leszel, ahol megtalállak.

Ketten maradtak a ligetben, ahogy minden elmúlt. Ő, és az egy, aki mindenkihez bizonysággal van.

53