Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 9. szám - Engem a folyamatos stressz éltet: A 75 éves Mikulás Ferenccel Kriskó János beszélgetett

feltételeket biztosítsak minden alkotónak. Magam is tudom, hogy ez vágyálom, soha nem lehet maradéktalanul megvalósítani, mert van, aki tehetségesebb, van, aki kevésbé tehetséges, de ezt nem hajlandó tudomásul venni. Küzd a vélt igazáért, és közben hangoztatja, hogy őt méltánytalanul elnyomják, semmibe veszik. Az ilyen helyzeteket megfelelő tapintattal és bölcsességgel kell kezelni. Már az indulásnál kiderült, hogy hiába tehetséges, nem mindenkinek való ez a munka. Az animációs filmrajzolás rendkívül összetett képességeket igényel. A biztos rajzkészségen kívül ritmusérzék, fantázia meg színészi adottságok is kellenek hozzá. Erre születni kell, nem elég csupán megtanulni.

Néhányan azok közül, akiket felvettem, egy idő után rájöttek, hogy nem igazán sikeresek. Tehetségesek, de nem ezen a területen. Ezért aztán területet váltottak. Voltak, akik jól elsajátították a szakmát, de elmentek külföldre. Okozott konfliktusokat, de a barátságunk többnyire megmaradt. Nagyon sok esetben az ő külföldi kapcsolataik segítették a stúdiót.

Voltak konfliktusaim azokkal is, akik érkeztek valahonnan, és el akarták csábítani a már kiképzett, tehetséges embereinket. Mészáros úr, aki Ausztráliából települt ide, magához édesgette az embereim egy részét, külföldi bérmunkákat zsebből fizetett. Persze, hogy egy-két kollégám megszédült a pénz ígéretétől, és hozzá szegődött. Azt megelőzően Kiskunfélegyházán Gát György próbált meg rajzfilmsorozatot készíteni a Lindából, ő is vitt el szakembereket. Hamar feladták, összedőlt a konstrukció, de ha rövid időre is, gondokat okoztak a stúdiónak.

— Olyan nyomás nem volt rajtad, hogy akitől a Pannóniában meg akartak szabadulni, azt átirányították Kecskemétre?

— Nem volt erre példa. Kecskemét a budapestieknek nem volt valami vonzó hely, nem volt perspektíva. Amikor a Magyar népmesékkel először voltam a Magyar Televízióban, valósággal rám csodálkoztak, éppen csak azt nem kérdezték meg, hogy fehér emberek is élnek-e Kecskeméten. Vidék voltunk a számukra, méghozzá távoli vidék.

Úgy emlékszem vissza az elmúlt 44 évre, hogy nekem folyamatosan küzdenem kellett. Az életben maradás volt az elsődleges cél, de úgy, hogy a megfelelő feltételeket azért biztosítani tudjuk. Az induláskor a Pannónia Filmstúdió azt ígérte a megyével kötött szerződésben, hogy ő biztosít technikát, folyamatosan ad munkát, cserében pedig a megye gondoskodjon megfelelő stúdióépületről. A Pannónia végül csak a minimális technikát biztosította, a Bács megyei filmstúdióból próbáltam 16 mm-es technikát szerezni. Munkát csak hellyel-közzel kaptunk, arra kényszerültünk, hogy reklámfilmeket készítsünk kecskeméti és Kecskemét környéki cégeknek, továbbá az MTV Kereskedelmi Irodájának..Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke közben megelégelte, hogy a Pannónia nem tartja be az ígéretét, s úgy reagált, hogy akkor a megye sem tartja be a magáét: nem kapunk új épületet, jóllehet leszakadt a Kölcsey utcai épületünk mennyezete, és valahová mennünk kellett.

— Ettől akár véget is érhetett1 volna a kecskeméti stúdió története.

— Pontosan így volt. Gajdócsi kérlelhetetlennek tűnt. Ott álltam á 13 emberemmel, akik tehetségesek voltak, Pécsről, Szegedről, mindenhonnan idetelepültek az én hívásomra, és hittek bennem. Akkor döntöttem úgy, hogy megkeresem a kulturális minisztert, Eozsga v Imrét, és tőle kérek segítséget. Pozsgay volt annyira óvatos, hogy elküldte a szeínélyi titkárát, egy bajai származású művészettörténészt, és vele Tóth Mepyjnért festőművészt is, hogy nézzék meg a stúdióban zajló munkát, és nyilvánítsanak véleményt az életképességünkről. Bemutattam nekik az addig elkészült filmjeinket, és ők mindketten úgy referáltak Pozsgaynak, hogy érdemesek vagyunk a támogatásra. Pozsgay meggyőzte Gajdócsi Istvánt, adott egy kis pénzt a minisztérium is, és Gajdócsi is hajlandó voltírmegye részéről beszállni az építkezésbe. Elkészítettük az új stúdió koncepcióját Kerényi Jóskával. Úgy

88