Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 9. szám - Engem a folyamatos stressz éltet: A 75 éves Mikulás Ferenccel Kriskó János beszélgetett

- Hogyan derült ki, hogy érintett voltál? Valaki besúgott, vagy olyan sokan voltak a téren, hogy közismert volt a szereped mindenki előtt ?- Ennél bonyolultabb a dolog. Más is történt ugyanis, nem csak az a versmondás. A gyűlést követően felutaztam egy barátommal a fővárosba. Akkorra már csitultak a fegyveres összetűzések, nem voltunk életveszélyben, de amit láttunk, az mélyen beleégett az agyamba. Betört ablakok, becsületkasszák és különféle szórólapok, a napok alatt megszerveződött szabad sajtó első példányai. Ezeket én gondosan összegyűjtöttem. Egy teherautó platóján utaztunk Budapestig, amelyik élelmet vitt a forradalmároknak. Amikor visszatértünk Kunszentmiklósra, az összegyűjtött újságokat és röplapokat eldugtam a kollégiumi szekrényemben. Mindezek tetejébe még volt egy pisztolyom is. Apámtól örököltem egy startpisztolyt, valójában egy riasztófegyvert, az is ott lapult a szekrényemben. Volt hozzá patron is bőven. Sajnálatos módon nagyon hasonlított egy valódi fegyverre, igazi pisztoly formája volt. Egyszer egy hajnali órán felzavartak bennünket, mindenkinek a szekrénye mellé kellett állnia. Jöttek az AVO-sok, és minden szekrényt alaposan átkutattak. Joggal gondolhatnád, hogy ekkor buktam le, de nem. Nem találtak a szekrényemben semmit, ami érdekelhette volna őket. Az történhetett, hogy fülest kaptak a kollégiumban dolgozó nevelőtanárok a készülő ellenőrzésről, gondosan átvizsgálták előre a szekrényeket, és eltüntettek minden gyanúra okot adó holmit, így az én újságaimat és a riasztópisztolyt is. Megúsztam a razziát. Igen ám, de jött a március, és vele a MŰK, a „márciusban újrakezdjük" mozgalom. Nagy szervező voltam, sztrájkot kezdeményeztem, és nyilván értesültek róla a tantestület tagjai is. Szórólapokat is terjesztettünk. A kollégiumunk mellett lakott a községi párttitkár, aki azt állította, hogy mindig csúnyán néztem rá. Ezek a dolgok szépen összeadódtak, egymásra rakódtak, és végül az eltávolításomat eredményezték. Kicsaptak az iskolámból.- Titkon sem remélted, hogy egyszer majd visszakerülhetsz a volt iskoládba?- Nem, ez eldőlt már 1957. május elsején. Az volt életem egyik legborzasztóbb napja. Nem voltam fönn személyesen Budapesten, csak a moziban, a filmhíradóban láttam, de az is elég volt. Meghasonlottam, letargiába estem. Akkoriban volt, hogy hónapokig nem szóltam anyámhoz. Nemcsak azért, mert a kizárásom után nem engedett vissza Kunszentmiklósra, a gimnáziumi bálra, jóllehet volt ott egy lány, akibe éppen fülig szerelmes voltam, és nagyon szerettem volna vele találkozni, de az 1957-es május elseje miatt is volt okom a némaságra. Elképzelhetetlenül nagyot csalódtam az emberekben.- Mi volt a megrendülésed oka? Gyávának vagy számítónak találtad a tömeget?- Döbbenetes volt számomra a csinált, művi derű meg a kedélyeskedés. És hát persze a tömeg, a rettenetesen nagy tömeg. Akik pár hónappal korábban még egészen mást gondoltak, mondtak és cselekedtek. A csalódás, hogy képesek azt a Szovjetuniót dicsőíteni, amelyik tankokkal és fegyverekkel vérbe fojtotta a sokaknak szent forradalmat. Láttam a tömegpszichózis hatását, hogy mennyivel másként viselkedtek az emberek, mint ahogy egyedül, egymagukban tették volna. Nyilván voltak közöttük elvhű kommunisták is, de bizonyosan többen voltak olyanok, akik számításból mentek ki a térre. Akkor értettem meg, hogyan működhetett a német fasizmus. Ugyanígy. Jó lecke volt arra, hogyan is működik a társadalom, a tömegember.- Érettségi után próbáltál jelentkezni az egyetemre?- Igen, próbálkoztam. Még testnevelő tanárnak is jelentkeztem Pécsre, a Tanárképző Főiskolára, de mindenhonnan elutasító választ kaptam, természetesen a valódi ok említése nélkül.

84