Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 9. szám - Engem a folyamatos stressz éltet: A 75 éves Mikulás Ferenccel Kriskó János beszélgetett

Szelidi-tóra menet. Leírhatatlan élmény, hogy miközben gyalogolsz, ugrálnak a szöcskék a lábad előtt, ürgék dugják ki fejüket a járataikból, ragadozó madarak, ölyvek és vércsék köröznek a fejed fölött. A távolban, a hőségtől reszkető levegőtől szinte megemelve legel a gulya, látod a gémeskutak keresztjeit, ahogy az ördögszekereket hajszolja a szél... - éppúgy, ahogyan bő 150 évvel ezelőtt Petőfi megírta. Mintha megállt volna az idő, a hangulat máig változatlan. Nem véletlen, hogy éppen Petőfi és Arany költészete volt rám gyerekkoromban a legnagyobb hatással. Ez a közeg vett körül, és ez folytatódott Kunszentmiklóson is. Bösztörpuszta pont olyan szikes, asztalsimaságú terület, mint a pataji Páskom, csak jóval terjedelmesebb.

S hogy miért a sport kapcsán jutott eszembe mindez? A futóedzéseink úgy néztek ki, a mezei futás a tavaszi alapozásnál például, hogy az edző kiszemelt a pusztában egy távoli tanyát: fuss el odáig és vissza! Aki még nem próbált hosszú vagy középtávon futni, nehezen tudja elképzelni, hogy futás közben egy idő után milyen meditativ állapotba kerül az ember. Már régen nem a futással foglalkozik, automatikusan emelgeti a lábát, tartja a kezét a megfelelő szögben, és mentálisan nagyon fogékony állapotba kerül. Már nincs fájdalom, a monotonitás sajátos lélekállapotot eredményez. Kifejezetten élveztem, kerestem ezt az állapotot.- Véletlen volt, hogy épp téged szemelt ki a tanárod a versmondásra, vagy tudták rólad a gimnáziumban, hogy az átlagosnál mélyebben érdekelnek a társadalmi kérdések?- Már elég korán elkezdtek foglalkoztatni a társadalmi kérdések. Újságolvasó voltam, és 1956 tavaszán-nyarán már gyakran lehetett olvasni a Petőfi-körről meg egyebekről. Rádiót úgy tudtam hallgatni, hogy takarodó után belopóztam a tanterembe, mert csak ott volt elérhető a vezetékes rádió. A kollégium igazgatója egyszer, éjszakai ellenőrző kőrútján meghallotta, hogy szól a teremben a rádió. Bejött, beszélgettünk. Említettem neki, hogy a budapesti fejleményekből szerintem nagy baj lehet, éreztem, hogy van valami a levegőben. Az ember egyébként is különösen érzékeny gyermekkorában, de a forradalom előtti hónapokban már tényleg érezni lehetett, hogy ami készülődik, az nem hétköznapi dolog. Pár nappal a forradalmi események előtt kirendeltek bennünket a kunadacsi erdőbe röpcédulákat összeszedni. Nagy észre vall, hogy éppen a gimnazistákat vezényeltek ki a feladatra, mert természetesen elolvastuk, hogy mi volt a begyűjtendő cédulákra írva. Gúnyrajzok voltak, hogy Rákosi, Gerő és a kíséretük vonaton érkezik a Szovjetunióból, az ellenvonattal meg viszik ki a gabonát meg az állatokat ugyanoda. A cédulákat léggömbökkel szórták szét a terjesztők, ezeket kellett volna nekünk az utolsó darabig begyűjtenünk. Ha békében otthagyták volna őket az erdőben, az eső néhány nap alatt szétmosta volna valamennyit. így viszont megvilágosodhatott az is, aki korábban nem érdeklődött a politikai közhangulat iránt.

A cédulagyűjtést követően nem sokkal kirobbant a forradalom, és én felkérést kaptam a Nemzeti dal elszavalására. A kunszentmiklósi községháza előtti piactéren fel kellett állnom egy kőpadra, onnan mondtam el a verset. A refrént egyre hangosabban mondta velem a tömeg, és a végén feldobáltak a levegőbe.-Az eltávolításod nyilvánosan történt? Volt iskolai fegyelmi tárgyalásod, netán bírósági tárgyalásod?- A tantestület tárgyalta az ügyemet, szavaztak is rólam, felteszem, hogy nyílt, és nem titkos szavazással. Úgy értesítettek az eredményről, hogy behívatott az iskola igazgatója, és ismertette a tantestület döntését. A lényege az volt, hogy távoznom kell nemcsak az iskolából, de a településről is. Meghatározták a napot és órát is, ameddig el kellett hagynom Kunszentmiklóst.

83