Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 9. szám - "… szeretet meg egy látcső": Gerold Lászlóval beszélget Ménesi Gábor

- Már korábban is publikált a Híd folyóirat hasábjain, a nyolcvanas években pedig a szerkesztőséghez került: előbb a kritikarovatot vezette, 2005-től pedig három éven keresztül főszerkesztőként tevékenykedett. Hogyan idézné fel azt az időszakot?- A Hídhoz való viszony legalább ötven éve minden vajdasági irodalmár számára olyan evidencia, amit nem lehet megkerülni. Etalon volt s maradt napjainkig. Érthető, hogy még symposionisták voltunk, amikor időnként a Hídban is közöltünk írásokat, de ez semmiképpen sem jelentette a Symposionhoz való tartozásunk feladását. A Híd a(z Új) Symposionnál tágabb közeget jelentett. Ott publikáltak azok, akik a vajdasági irodalom előző nemzedékeihez tartoznak. Symposionistának lenni irodalmi vonatkozásban státuskonzisztenciát jelentett, a Hzd-beli közlés pedig a szűk körű besoroláson túli szélesebb körhöz, a vajdasági magyar irodalom egészéhez való tartozást, egy kis családból egy nagyobb családba történő átlépést jelentette, anélkül, hogy irodalmi szemléletünk alapelveit feladtuk volna. Ahogy nemzedékem számára az irodalom egészébe való befogadást mutatta a Hídban való megjelenés, ugyanúgy a Híd is új színnel gazdagodott a symposionisták által. Első könyvkritikám a Pap József szerkesztette Hídban 1963-ban jelent meg, időnként közöltem Ács Károly Hídjában, majd amikor 1976-ban Bányai János lett a főszerkesztő, attól kezdve állandó színházi és irodalmi kritikusa, esszéírója voltam a folyóiratnak, Bori Imre pedig a kritikai rovat szerkesztésével bízott meg. Ezt a feladatot tizenkilenc évig láttam el, számos kezdő kritikusnak adva publikálási lehetőséget. Bori Imre halála után 2005-től 2009-ig főszerkesztőként szolgáltam az irodalmat. Ezt követően személyes okok folytán, melyekről nem kívánok beszélni, már csak ritka vendége vagyok a Hídnak. Ha a Hídról beszélünk, hangsúlyozni kell, hogy miközben irodalomtörténeti evidencia a neve jelentette hídépítés eszméje, ahogy indulásakor hirdette (hidat verni „a keserű ma és az ígéretes holnap", a „régi és az új kultúra", a „magyar és a délszláv nép kultúrája", továbbá „korok, életfelfogások, nemzetek... ember és ember" között), ugyanúgy jellemző ismérve volt s maradt a változások követése, ami minden egyes főszerkesztő esetében más és más nüánszokat hozott, jelentett.- 2001-ben tette közzé hiánypótló munkáját, a Jugoszláviai magyar irodalmi lexikont Az előszóban megemlíti, hogy akkoriban ismét divatja lett a lexikonírásnak. Ezen túl mi ösztönözte a nyolc évtizedet áttekintő könyv létrehozására?- A válaszom végtelenül egyszerű: lexikonírásra az előző évezred végén éppen a vajdasági magyar irodalom életkora ösztönzött. Megítélésem szerint nyolcvan év alatt ez az irodalom is végigjárta azokat az alakulási stációkat, melyek után mintegy szaldóként összefoglaló irodalomtörténet és lexikon írható. A második világháború utáni határmódosításokat követően szinte a semmiből kellett létrehozni a vajdasági magyar kultúra intézményrendszerét, ezen belül irodalmat teremteni és megszervezni az irodalmi életet. Ezt szolgálták kezdetben az újságmellékletek és az almanachok, majd a folyóiratok és az antológiák következtek, amelyek a szerzőket és próbálkozásaikat gyűjtötték kévébe, kalangyába, hogy egy akkori antológia és egy folyóirat címére hivatkozzak, az újabb lépés a könyvkiadás megszervezése, díjak alapítása és társaságok létrehozása volt. Ezzel olyan keret jött létre, melyben - mivel a kezdeti évekre jellemző mennyiségi tényező mellett a minőség szempontjai kerültek előtérbe - immár öntörvényűén formálódott a jugoszláviainak nevezett vajdasági magyar irodalom. A történeti áttekintést Bori Imre kezdte meg, aki 1960-tól íróportrékat írt, antológiákat állított össze, ezt követően, az évtized végén előbb az 1918 és 1945 közötti időszakot tekintette át, majd ezt folytatta szinte haláláig, immár a vajdasági irodalom teljes korpuszát bemutatva, kiadásról kiadásra bővítve, továbbírva. Ezek társa, testvére az általam írt lexikon. Ennek előzményei a kiváló textológus, Péter László által szerkesztett Új magyar irodalmi lexikon számára írt jugoszláviai magyar szó72