Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 9. szám - Borsodi L. László: A dialógusként felfogott, érdekmentes hagyomány elmozdulásai: Baka István Szaturnusz gyermekei című versciklusáról
A Darázs-szonettek című párvers és tükörszonett az Egy csepp méz központi motívumához kapcsolódó teljesség képzetét, valamint a létbe zártság és a kegyelem gondolatát viszi tovább a Kegyelmi záradék című versből. A konkrét vershelyzetben a földi lét gazdagságától elcsábult darazsak („A konyhai résre nyitott bukó- / ablakomon a darazsak beszállnak / szőlőszem mézcsepp körte bámuló / harangja hívja őket") megfeledkeznek az égi szféráról. Mintha beteljesülne az Egy csepp méz beszélőjének vágya, de a konyhai környezet érzékelteti azt is, hogy a zabálás a felzabáltatás következményével járhat. Olyan étkeket kóstolnak ugyanis, „miket a fold az égieknek áldoz", tehát a teljesség nem emberi léptékű, és ezért büntetés járhat.63 Az első szonett tercinái szerint a darazsak az evilági lét pillanatnyi gazdagságától elbódulva a transzcendencia száműzöttjeivé is válnak („vissza- / repülne mind a transzcendenciába / de nem ereszti sóvár lelkűket II útjukba áll az áttetsző üveg"). Erre reflektál a példázatos lírai történetet belső nézőpontból átértelmező második szonett, amely létértelmező verssé változtatja a teljes költeményt, élet-halál kérdéseként láttatva a darazsak léthelyzetét és a lét uraként aposztrofálva a lírai ént. Itt a darazsak sorsa az emberé, aki urának kiszolgáltatva kegyelemre vár, szabadulásra, „darázs-isten" pedig kénye-kedve szerint dönthet, hogy mit tesz. Először a darazsakat skatulyába zárja („a darázsra rá- / csapok visszatolom megint"), majd megkegyelmez nekik („a dobozt az ablakom / résébe tartva újra felnyitom"), de mivel az okok sem ismertek, mind a pusztulás, mind a megmaradás értelmetlen és érthetetlen marad.64 Ezért marad a(z) (ön)megértésre való törekvés: a vers „a halál közelségével vívódó elme gondolati kísérlete halál és élet, ember és Isten megértésére".65 A ciklus egészére kiterjesztett értelmezési szempontom alapján ugyanakkor a versről, a nyelvhez való viszonyról, vagyis szintén a szöveg által létrehozott másfajta allegorikus értelmezésről is szó van. A birtokos jelzős szóösszetételként értelmezhető címből kiindulva ugyanis a darázs felfogható alkotóként („darázs-isten vagyok"), aki teremt, és teremtményként, akit „darázs-isten" úgy hozott létre, mint a darázs szót. így a transzcendenciától elzárt darazsak a szonett genezisének metaforikus megjelenítői: a lírai én mint isten, mint alkotó által a konyhába beengedett darazsak a szonett metaforikus terében nyernek jelentést, vagyis a szavak az általuk teremtett szonettforma rabjává válnak. Az irodalom, a művészet tehát az isteni ízbe/nyelvbe való eljutás, a színről színre való látás lehetőségével csábít (1. Egy csepp méz), valójában csapdába ejt, és elzár a teljességtől. így a vers végén a darazsak elengedése az alkotói kudarc beismerése (1. Menhir). A „szabadon engedem a másvilágon" ebben az olvasatban nem az alkotó „darázs-isten" kegyetlen-kegyelmes játéka, hanem annak a költői-alkotói reménynek a kifejezése, hogy ami végpontra jutott a szonettben és a költészet eddig bejárt útjain, az a kultúra újabb dimenzióiban, Sztyepan Pehotnij orosz sztyeppéiként válik továbbírhatóvá. A Goya-kép alá írt Szaturnusz gyermekei című vers azonban mintha kijózanítana, és megszüntetné a Darázs-szonettek sajátos reményét. A vers a ciklus epilógusaként a (vers)- világ nekrológja, tehát az önreflexiós poétikai eljárás részeként gyászbeszédet mond a ciklus versei, a kultúra, az ember fölött és/vagy nevében. Ugyanakkor ha a ciklus szövegei Szaturnusz gyermekeiként értelmezhetők, akik alkotójukkal perelnek, hogy eljussanak az isteni nyelvbe, akkor a címadó vers úgy interpretálható, mint e törekvésnek a kudarca, kimondva, hogy a lírai én nem a vers világán kívül álló szubjektum, hanem „elfogyasztott, felzabált, a verskondérban bennfoglalt szubjektum, aki része a költői képnek"66, és így az evés 63 Az apokaliptikus felzabáltatás motívumáról 1. Vájná Gyöngyi: Mindenhol jelen lévő teremtő vagy közönyös koldus?, 77. 64 A vers végkicsengésével kapcsolatban 1. még: Lengyel András: „Az apokalipszis realizmusa", 197. 65 Nagy Gábor: „...legyek versedben asszonánc", 227. 66 Bazsányi Sándor: ,Madat és halat, s mi jó falat / szem-szájnak ingere...”, 63. 60
