Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 9. szám - Borsodi L. László: A dialógusként felfogott, érdekmentes hagyomány elmozdulásai: Baka István Szaturnusz gyermekei című versciklusáról
Borsodi L. László A dialógusként felfogott, érdekmentes hagyomány elmozdulásai Baka István Szaturnusz gyermekei című versciklusáról1 A Szaturnusz gyermekei című ciklus versei bár korántsem alkotnak olyan poétikai egységet, mint a ciklust megelőző Trisztán sebe vagy a ciklust követő Sztyepan Pehotnij testamentuma darabjai, a cím és a címadó vers létrehozza azt a metaforikus-szerepjátszó játékteret, amelyben a versek egymáshoz való viszonya kitapinthatóvá válik. A görög mitológiai történetet2 és Francisco Goya Saturnus felfalja gyermekét című festményét megidéző cím metafora, amely egyrészt úgy értelmezhető, hogy Szaturnusz gyermekei a versek egy-egy beszélője, akik különböző nézőpontból látják és láttatják irracionális-végzetes sorsukat, létszorongásukat és rettenetüket; másrészt azt a lehetőséget is felveti, hogy maguk a szövegek Szaturnusz gyermekei, amelyek mint nyelvi képződmények rámutatnak alkotójukra, aki megszólítottsága, az ellene való lázadás (a mítoszi előzmények) révén maga is nyelvi képződmény. A szó, a megalkotott én(ek), gyermek(ek) perel(nek) tehát a textussal és a nyelvben megragadható alkotóval. Ebben az olvasatban a perlekedés, a lázadás tétje: átlátni az „írás szövetén", átjutni a tű fokán, megváltódni az/egy isteni nyelvben. Erre utaló fenyegetésként és/vagy törekvésként is olvasható az Egy József Attila-sorra című vers befejezése: „De fellázadnak egyszer a szavak, / és ha a dallam nem fog szövegén, / a szöveg változtat majd dallamán." Az isteni nyelvbe való beavatódás vágya szólal meg a ciklus valamennyi versében, amelyekben közös motívumok a zuhanás, a lázadás, a várakozás, az üldözöttség és a halálban való egyesülés képzete. Az intertextuális utalásokban megragadható jelentésképződés, a lírai történetekre és hagyománybeli előzményekre épülő, a versenként más-más arcot és világot jelentő költemények mind ugyanarra a végpontra futnak ki: megtapasztalni a kegyelem pillanatát és részévé válni egy olyan (nyelv)univerzumnak, amelynek (nyelvbéli) ura (el)ismeri a költői szó értékét, és alkotója számára - aki maga is a nyelv, a hagyomány által meghatározott - fellelhetővé teszi az üdvözülést jelentő harmóniát, a (nyelvi) tökéletességet. Ez a megközelítés természetesen olyan nyelv- és kultúrafelfogást is jelent(ene), amelyben a nyelv, a hagyomány az atya, amelytől megszabadulva, és ameHúsz éve hunyt el Baka István. Egykori szerzőnkre, barátunkra az írás közlésével emlékezünk. (A Szerk.) 1 A tanulmány Baka István Tájkép fohásszal (Jelenkor Kiadó, Pécs, 1996) című gyűjteményes kötete mint újraértett költői testamentum recepcióesztétikai alapú interpretációjának egy részlete. 2 Vö. Szabó György: Mitológiai kislexikon, 179. 51
