Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 9. szám - Kántor Lajos: Fehér kakas, vörösbor

A „második" váradi évad viszont, 1990 után, vidámabb emlék; intézmény- névbe is kerülve: Ady Endre Sajtókollégium - a huszadik század elejét idézi fel, noha nyilván anélkül, hogy Ady és Juhász Gyula méretű személyiségek megfordulhattak, kinőhettek volna a kilencvenes évek közepén megnyitott iskolánkban. A főbűnös elcsábításomban, újságíró-szervezésben és -okításban vállalt átmeneti szerepem alakításában Stanik István, minthogy ő volt az, aki néhányadmagával odajött hozzám a Brassóban tartott RMDSZ-kongresszus egyik szünetében, és győzködni kezdett: legyek a MURE, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke. (Akkor még fordítva mondták, írták, előbbre tették a Romániait, aztán a Magyart. Visszafordítottuk.) Engedtem a váratlanul jött kérésnek, 1993-tól 1997-ig igyekeztem helytállni, nemegyszer kellemetlen (személyi-személyzeti) helyzetekben. Aztán Kelemen Hunort, a Korunknál ifjú szerkesztőkollégámat ajánlottam (Markó Béla RMDSZ-elnöknek is szólva) magam helyett, amire Markó államtitkárt csinált Hunorból a Művelődési Minisztériumban, Bukarestben, a Marosvásárhely központú MÚRE háza táján pedig másképp alakultak a dolgok.

Nyilván az elnökségemmel is összekapcsolódott, hogy a nagyváradi Sajtókollégium tanszékvezetője lettem, szintén a Stanik ösztönzésére. így hol Váradra (gyakrabban), hol MÚRE-ügyekben Marosvásárhelyre utazhattam, úgymond „új" szakmai alapon - lévén a publicisztika más terület, az régebben sem állt távol tőlem. Sajtótörténeti előadásokat tartani még belefért elképzeléseimbe, a vitás - személyi - kérdésekben dönteni viszont nem volt kedvemre való foglalkozás. Persze ilyen kötelességek ebben az időben már a Korunknál is rám tartoztak, 1989 legvégétől, illetve 1990-től kezdve. A három vezetői beosztás, az „álláshalmozás" annál is terhesebbnek számított, hogy amolyan társadalmi munkában egyéb megtiszteltetéseknek is eleget kellett tenni, ami szintén utazásokkal (nem csak helyi gyűlésekkel) járt. (Anyanyelvi Konferencia társelnöke - Budapest, Romániai írók Szövetsége országos tanácsában tagság - Bukarestben, 1990 májusától; de ez utóbbi hamarabb lejárt.)

Egyszóval az a bizonyos második váradi évad nem bizonyult zavartalannak. Mégis maradtak jó emlékeim, jó tárgyalásokról, hasznos szervező utakról (egyszer, Stanik István jóvoltából, Szegedre menve, a Szőcs Géza volt autóját is vezethettem, sebességváltó nélkül!), nem utolsósorban pedig megismertem néhány értelmes, hozzánk betanító pesti újságírót, no meg jövendőbeli (ifjú, tanítvány) szerkesztőt, publicistát, írót. Hogy aztán kiből mi lett, merre ment el, annak taglalása meghaladja ennek a fejezetnek a kereteit.

Mint ahogy a másik „stanikos" történetem, a Keleti Újság néven tervezett, végül Krónika címmel ismertté vált kolozsvári napilap alapítása, szerkesztőbizottsági elnöklése - és minden, ami közben történt...

Figurák (Temesvártól Gyergyóig)

Temesvár messze van, mondtuk és mondjuk. Mitől? Biztosan nem az európai civilizációtól. Erdély fővárosától, Kolozsvártól számítva természetesen. A Székelyföldtől meg éppenséggel. A temesvári magyar színháznak is messze

41