Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 9. szám - Kántor Lajos: Fehér kakas, vörösbor
kettőt Szabó József rendezte. A Plenzdorf-művel a nagyváradi (a budapesti visszhangjának tekinthető) operetthagyomány kapott korszerűbb, kortársi életérzésre hangolt, fiatalokhoz szóló formát, egy pályakezdő színész, Zalányi Gyula berob- banásával. Madách filozófiai költeményét a szakmában Ódzsaként ismert rendező úgy álmodta színpadra, hogy az ifjú színikritikustól - akinek hittem magam harminchat évesen - a „színháztörténeti jelentőségű" minősítést kapta. És ma is úgy gondolom, nem volt túlzás ez az állítás, hiszen a legnehezebb feladathoz talált (Paulovics László nagyszerű, funkcionális díszletében) újszerű megoldást: látvány és gondolat színpadi összehangolásához jutott közel. Önkéntes évadértékelőként most fedeztem föl igazán magamnak Czikéli Lászlót, és megerősödtem abban a korábbi felismerésemben, hogy Szabó Lajos kiváló színész, aki epizódszerepben is nagyot képes alkotni. Mindketten már halottak. Szerencsére néhány magyar filmben megőrződött arcuk, mint például a Csíki Andrásé is (Csíki egy jó román film, Az akasztottak erdeje egyik főszereplője is lehetett) meg a Szabó Lajosé, főként pedig a Libáé, vagyis a zseniálisan egyedi és eredeti Bencze Ferencé. Libáról sajnos mindmáig nem született könyv, pedig Erdélyben játszott (majd Budapesten készült filmekben nemzetközi figyelmet is kapott) színészeink egyik legnagyobbja volt. 1968 szeptemberének utolsó napján láthattam Kolozsvárt Mrozek abszurdját (szerintem inkább abszurd, mint „csak" groteszk), a Strip-tease-1, Benczével és Szabó Lajival a kettős játékban; nem állom meg, hogy a Kötő Józseffel társszerzőségben írt Magyar színház Erdélyben 1919-1992 lapjairól ide ne másoljak néhány mondatot a magam szövegéből - ha már színházi élményeim fölelevenítéséhez jutottam. (Épp húszéves a gondolatfutam, legalábbis a kötet megjelenési dátuma 1994.) Szóval: „Bencze Ferenc és Szabó Lajos hátborzongató komédiázással szuggerálta nagyszínházi közönségébe a kisemberi kiszolgáltatottság elviselhetetlenségét; a színpad oldaláról minduntalan benyúló hatalmas kéz magát a nézőt fojtogatta, kényszerítette engedelmességre, mindenfajta ellenállási kísérlet teljes feladására. Ez a színházi előadás viszont nem kísérlet volt, hanem két zseniális színész telitalálata (minden idegszálukkal, minden izomrostjukkal élték, félték a reménytelennek bizonyuló helyzetet); a nagyváradi A bosszúálló kapus és a temesvári Gondnok mellett a kolozsvári Strip-tease szöveg és játék legmodernebb összhangjában egy máig sem kiaknázott, páratlan lehetőséget éreztetett meg!” (Páskándi Géza úttörő abszurdját, A bosszúálló kapust ugyancsak Szabó József rendezte meg, 1971 kora tavaszán, Pinter darabjának, két évvel előbb, Taub János volt a rendezője.) Liba alakításaira visszagondolva nem hagyhatom ki, amit ő a mi fáspincénkben, a Mikes Kelemen 15. alkalmilag pingpongjátéktérré kitisztított alagsori helyiségében mutatott be. Mint egykori ifjúsági bajnok asztaliteniszben, természetesen mindegyikünket nagyon (agyon)vert, így aztán áttért az ütő élével való játékra. Persze így is legyőzhetetlen maradt... Visszatérve Váradra, valójában nem csupán egyetlen színházi évadra kellene emlékeznem, hiszen Kelemen István után Bölöni Sándor irodalmi titkári működése 1977-től (őt követőleg a Nagy Béláé) a Körös-partra vonzotta az embert. Bölöni élete és halála, az általa vezetett Irodalmi Kerekasztal története, a lehető-lehetetlen ellenállás és kiszolgáltatottság, szomorú, végzetes következményével, már külön fejezet lehet(ne) - úgy is mondhatnám, a Strip-tease-ben megjelenített sors nagyváradi (erdélyi, romániai) valósága. 40
