Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 9. szám - Kántor Lajos: Fehér kakas, vörösbor
Zsoldos Árpád, majd Boér Ferenc játszotta el), a Szókratész védőbeszéde (Platón) felidézése (Boér nagy alakításával) megérdemelné a kísérletet, a színészi teljesítményeké mindenekelőtt, de ugyanígy a díszletek többségét tervező Paulovics Lászlóé. Könnyebb persze a grafikus és festőművész Paulovics Laci munkáira emlékeznem (ő készítette A megtalált színház találó borítóját is), minthogy ezek közül többet is itthon naponta láthatok - reprodukcióban a KorunGévfolyamokban lapozhatok fel nem utolsósorban pedig a műtermében (pár éve még a németországi Bahrendorfban, ma Szentendrén) szembesülhetek velük. Filmet is készítettünk a Paulovics-életműből, a Duna TV-nek. Telnek az évek, változnak a helyszínek - a műalkotások élnek. A színpadra álmodottak csak emlékezetünkben. Hasonló a sorsa a pódiumra kerültekének is. Noha nagy élmény volt Boér Ferivel járni Erdélyt, a Korunkban megjelent versekből, prózai szövegekből összeállított előadói műsorával, ebben az esetben is a „tárgyiasulás" segíthet a felidézésben: Electrecord-lemeze ugyanis meghallgatható, igazolja a kellemes emlékeket. Kiosztva: Sepsiszentgyörgy Két, egymástól időben nagyon távoli „kiosztás" jutott osztályrészemül szent- györgyileg, erdélyi magyar kultúra közelben. Az első már halványulóban - a második folyamatos (ki)hívás, 2014-ben is tart. Szatmárral is összefügg a régebbi, Olt-parti jelenés, hiszen Zsoldos Árpád végül ott talált állandó otthonra. Tőle származik az akkori Sepsiszentgyörgyre oly jellemző, zseniális anekdota; este kiállt lakása ajtajába és elkiáltotta magát: - Kisváros, a levegőt elzárni. A levegőelvétel ellen hol kevés sikerrel, hol sikeresebben küzdött (meg) a hatvanas-hetvenes évek helybeli színháza. Az esszéíró, az irodalmi titkár Veress Dániel volna ennek a megmondhatója - és tulajdonképpen a megszenvedője. Végtelen hosszúságú leveleiből, a Korunk irodalmi szerkesztőjének, vagyis nekem címzett panaszáradataiból idézhetnék itt, ha kedvem volna összerakni őket. Hozzátehetném történelmi drámáinak (például a Mífesnek, a Véres farsangnak vagy a Wesselényinek) bemutatóin megélt hangulatokat. Őrzök azonban jobb emlékeket is abból az időből, amikor az Utunk szerkesztőjének, Marosi Péternek a megbízásából én írtam a kritikákat a kolozsvári hetilapnak a szentgyörgyiekről. Emlékszem egy meglepetésszámba menő Komámasszony, hol a stukkene (Görgey Gábor), illetve az Erdélyben úttörőnek - a romániai cenzurális gátakat áttörőnek - számító Németh László-bemutatóra, az Dani érdeme volt (a Papucshős főszerepét Köllő Béla játszotta), és egy átlag fölötti Bánk bánra. Leginkább azonban - művészetileg értve - a Baász Imre grafikai műhelyében látottakra, beszélgetéseinkre emlékezem. Ez viszont már átvezet a nyolcvanas évekbe, noha a Korunk Galériában már 1974 októberében megrendeztük Imre kiállítását. Bodor Ádám írta a katalógusszöveget. Ilyen mondatokkal: „A tárgyak mintha kiszakadtak volna fönnhatóságunk alól, tulajdon csendéleti magányukból, s most rendeltetésüket messze meghaladva, adottságainkból eredő törvények alapján kísértenek.” Egy korai színes Baász-metszetet - amely „adottságainkból eredő törvények alapján" ma is kísért szobám falán - ott és akkor vettem meg, Baász állítása szerint ez volt az első eladott munkája. Elvágott drótkerítés, falétra, rajta madárijesztő (ruha). 38
