Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 9. szám - Kántor Lajos: Fehér kakas, vörösbor

szelektálnom, a nagy lakás, pince-padlás ellenére nem lehet mindent megőrizni. (Remélem, valahol megőriztek egy teljes Új Tükör-kollekciót, jövőbeli figyelmes sajtó- és irodalomtörténész rendelkezésére.) Szerencsére éppen az 1981-es utolsó, karácsonyi lapszám megúszta a rendcsinálást, így az első fényképoldalról, a jókívánsággal („Karácsonyi számunk szerzői kellemes ünnepeket kívánnak az Új Tükör olvasóinak!"), idézhetek az Aczél Györgytől Weöres Sándorig terjedő nevekből. De előbb utalnom kell rá, hogy a névsor nem véletlenül kezdődik Aczéllal: az '56-os Fekete Sándor (aki '81-ben még csak helyettese Benjámin Lászlónak, korábban pedig Csanádi Imre volt a képeslap főnöke, névleg legalábbis) a már szelídebbnek számító diktatúra okos, ravasz kultúrpolitikusára figyelve szerkeszthette „népfrontosra" az Új Tükört, ugyanakkor figyelhetett a minőségre. íme a karácsonyi tabló (a számomra már kevésbé emlékezetes neveket átugrom): Bajomi Lázár Endre, Baka István, Benjámin László, Bereményi Géza, Csoóri Sándor, Fekete Sándor, Fodor András, Gáli István, Gergely Ágnes, Horgas Béla, Horváth Imre, Illés Endre, Illyés Gyula, Kaján Tibor, Karinthy Ferenc, Kazimir Károly, Kántor Lajos, Kányádi Sándor, Kiss Anna, Koppány Zsolt, Köröspataki Kiss Sándor, Moldova György, Petrőczi Éva, Rab Zsuzsa, R. Székely Julianna, Spiró György, Szeberényi Lehel, Takáts Gyula. (És nyilván: Aczél meg Weöres.)

A nevek többsége - gondolom ma, 2014 augusztusában - önmagáért beszél, ám ha gyakoriságuk, főként pedig a szövegek (mindenekelőtt az irodalmiak, de a színháziak, a modern képzőművészeti törekvéseket népszerűsítők) jelentős részére figyelünk, hozzájuk véve a további lapszámok szerzőit, a verseket és prózákat: letagadhatatlanná válik, hogy az Új Tükör nem egyszerűen az igényesen szórakoztató sajtótermék funkcióját töltötte be (hozzá foghatót azóta sem sikerült létrehozni, pénzügyi-népszerűségi, 21. századi körülmények közt a mai vállalkozók, szerkesztők talán nem is akarnák), hanem a kultúrpolitika, a „minőségi termelés" fóruma lett. Aczél György engedte (támogatta?), Fekete Sándor megvalósította. Beszédes tény, hogy Illyés Gyula a nyolcvanas évek elején alighanem a legtöbbet közlő Új Tükör-szerzőnek tekinthető, mármint a költők közül. (Fekete 1983 áprilisában Illyést mint „az utolsó fejedelmet" búcsúztatta.) Illyés Gyula „táviratai" mellett pedig Kányádi Sándor felnőttekhez és gyerekekhez szóló verseivel találkozhatunk a legsűrűbben. Nyilván Sütő András sem hiányzott a lapból.

Amit külön is kiemelek (a házi égzengés napjait követően): szembetűnő figyelem erdélyi alkotókra, írókra, művészekre, publicistákra. Az egyik 1986. februári lapszámban - Arthur Koestler testamentuma előtt - Szilágyi István prózáját látom. Másutt Páskándi Géza versét. Ebbe a programba (?) illesztették be, gondolom, a tőlem kért, az általam küldött írásokat. Elsőnek, az 1981. január 25-i számban, Bukarest című esszémmel találkozom (gyanúm szerint volt már korábbi is az Új Tükörben, csak máshol raktározódott nálam el); eredetileg az 1979-es Szárny és gyökér kötetben látott nyomdafestéket - így a hazai fórumok nem kifogásolhatták a külföldi közlést. Sőt, akár javamra írhatta volna a cenzúra és párt néhány kortárs román író népszerűsítését; a prózaíró Augustin Buzura (1981 novemberében s a vele készített interjú 1982 augusztusában), Ana Blandiana (1982. július), Fánu§ Neagu (1983. január 23.), Nichita Stánescu (1984. március 4.). Ezek a szövegek családi koprodukcióban készültek, a fordításokat Erzsiké készítette. Meglepetésemre

24