Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 9. szám - Kántor Lajos: Fehér kakas, vörösbor

maradt, aminek bibliográfiailag is ellenőrizhető tényei már nem annyira fontosak - bár nekem, minek tagadnám, azok. Az általam tett ajánlatok mellett érkeztek elég számosak a kiadó részéről is, például egy Reményik-verskötet összeállítására (1983-ban) vagy a Képzőművészeti írások antológiájának folyamatos szerkesztésére, ami viszont a beköszöntő tiltások folytán megállt az első (1984-es) kiadásnál.

A Domokos Géza Bukarestjéhez fűződő számos emlékem közül, a Szekuritáté irattárában megőrzött besúgói jelentések jóvoltából, most felidézhetek egy Géza- napi találkozót, amelyen a két bukaresti Géza, Domokos és Páskándi mellett Lászlóffy Aladár és Szilágyi Domokos is ott volt, velem együtt. A szervek számára készült feljegyzés megemlíti, hogy az országos írószövetségi választásról beszélgettünk, a román elnök személyéről - noha nyilvánvalóan ennél fontosabb ügyeink is szóba kerültek.

A másik város: Budapest

Kolozsvár után - mellett! - a legtöbb időt Budapesten töltöttem. A szülőváros, nekem örökre főváros (Cs. Szabó: civitas primaria), Erdélyé, tehát enyém, hosszú időre nem engedett el, nem tudott elidegenedni tőlem, a legrosszabb években sem, amikor sokan azt hitték, azt élték meg, hogy véglegesen arcot váltott, és hogy nekünk nincs már mit kezdenünk (folytatnunk) itt. Budapest pedig, közvetlen környezetemben, folyamatosan csábít. Egy darabig vitatkozik az ember családja tagjaival, az idősebbekkel és a fiatalabbakkal, a barátaival, akikkel ifjúsága, együtt gondolkodása, munkája kötötte össze; aztán azon kapja magát, ha beszélni akar fiaival, látni akarja unokáit, neki kell vonatra vagy autóba ülnie, mert a rokoni hazatérések alkalmiak, ritkábbak, kerek évfordulókhoz kötöttek többnyire, netán temetésre jönnek. A jobbik, a jó változat, amikor (pár éve) a Kolozsvári Magyar Napok vonzza „a pestieket", illetve a gyerekek a Malomba, a Kalota partjára vágynak, nyáridőben. El persze bennem Budapest kulturális, szakmai vonzása, meghívások, előadások (régebben: tokaji írótábor), könyvhét a Vörösmarty téren, kiadói kapcsolatok, most már az Akadémia is - akár úgy mondhatnám, életem másik, rövidebb, de fontos fele odaát, főként „a másik városban".

Meg sem próbálom összerakni a több mint hét, lassan nyolc évtized budapesti kiruccanásait, nyári (és persze tavaszi, őszi, ritkábban téli) heteit, amelyek összesítésben egy-két-három évre is rúghatnak - és amelyek kiegészültek, gyermekkoromtól számítva, soproni, felnőttként debreceni, szegedi, hévízi, keszthelyi, kecskeméti, Balaton-melléki, székesfehérvári, kaposvári, pécsi, szekszárdi, szombathelyi, miskolci, balassagyarmati, esztergomi, nyíregyházi, békéscsabai konferenciázásokkal, baráti látogatásokkal, Szentendrétől Kőszegig, Veszprémtől Táplánszentkeresztig, Cinkotától és Csömörtől (fővárosközeiben) Dunakesziig. Vakációs programok Kápolnásnyéktől Sárvárig, Fűzfőig elvezettek, elvezetnek. (És még hány helység nevét hagytam ki?)

Az utak majd mindig Budapesten át vezetnek. Akár Párizs, Róma, London, New York vagy Peking felé, vonaton, autón, repülővel.

Maradok hát Pesten és Budán. A Rökk Szilárd utcában, a 14-es bérház második emeletén, a népes Sólyom család szeretett otthonában, és a másik nagybácsi-nagy17